Kultúra
Szirtes Ági az Orbán-rendszerről: „Ez diktatúra!”
Szirtes Ági Kossuth-díjas színésznő, számos nagy színpadi alakítás kötődik a nevéhez. A budapesti Katona József Színház egyik alapítója volt. Az Elnöknőkben 1997 óta ölti magára a befáslizott lábú takarítónő szerepét. A művésszel a Heti Világgazdaság nyomtatott változatának Portré rovata készített interjút.
Az egyik első kérdés – kikerülhetetlenül – arra vonatkozott, milyen volt Szirtes Ádám lányának lenni, mennyi volt ebben az örökségben az áldás, és mennyi az átok:
„Tudtam, hogy nem érhetek fel apám gigászi nagyságához, zseniális tehetségéhez. Irigyeltem tőle, hogy hatalmas élettapasztalattal került a pályára, és ebből a gazdagon tömött bőröndből bármit elő tudott varázsolni a színpadon.”
„Felháborító, emberellenes bűntett…”
A színésznő nehéz sorsú, a társadalom peremén élő figurák elképesztően hiteles ábrázolásáért kapott Kossuth-díjat. Megfogalmazta, hogy közösséget érez az elesettekkel, a hajléktalanokkal. A Katona József Színház művésze nem spórol a jelzőkkel, és kegyetlenül éles véleményt mond a fennálló rendszerről, miközben a hajléktalantörvénnyel kapcsolatos szavaival sem tudunk vitatkozni:
„Felháborító, emberellenes bűntett, ahogy a hajléktalanokkal bánnak. Nincstelen emberekről beszélünk, akiknek jó esetben van egy kutyájuk, és még azt is elveszik tőlük, bezárják sintértelepekre. Elégetik a holmijukat, amibe télvíz idején takaróznak. Ha másért nem, ezért felelniük kell a döntéshozóknak. Komoly vizionálóképességem van, úgyhogy valóra fog válni, hogy a megfelelő ember a megfelelő bíróság előtt felel majd a tetteiért.”
Hogyan éli meg a mesterségesen szított kultúrharcot, a rezsim szürreális intézkedéseit? – tette fel a kérdés az újságíró, mire a válasz:
„Ez diktatúra! Járok tüntetésekre, fújom a sípot, vonulok a fiatalokkal. Nem látok a történések mögé, nem akarnék ítélkezni, de a shakespeare-i jóslattal szólva: megindult a birnami erdő Machbeth ellen. Egyszerre csodálatos és dermesztő volt az ellenzéki pártok parlamenti és köztévés akciója, jobb, mint bármelyik akciófilm.”
A színházban ritkán egyértelmű a teljesítmény.
Hiába érzi, hogy egy szerep jól sikerült, a visszhang is elfogadó, vannak esték, amikor nem állnak jól a csillagok:
„Zsámbéki Gábor egyszer megajándékozott a dívaság csodálatos érzésével. A Vízkeresztben Máriát játszottam, annak az iszákos truppnak a nőtagját, amely kiötli, hogy nevetség tárgyává teszi Malvoliót. Amikor sikerült felültetni őt, a három részeg disznó leborult a lábam elé. Az az instrukciót kaptam, hogy sétáljak a hátukon. Életem egyik legboldogabb próbája volt, hogy a fiúk hátán sétálhattam.”
Megemlítette, hogy a Katona József Színházban nem hűsége, hanem gyávasága meg a lustasága tartotta ilyen hosszú ideig:
„Sokszor éreztem úgy, ha nem dolgozom, akkor minek vagyok itt, miért nem lépek. De valahogy lecsúsztam a megfelelő pillanatról, és belesüppedtem a reménykedésbe. Az is előfordult, hogy annyira stresszeltem a próbákon, hogy nem tudtam teljesíteni a rendező igényeit.”
Jelenleg lányával, Pálmai Annával egy színtársulatban játszik
Az interjú végén beszélt arról, mennyire férnek meg együtt a színház társulatában:
„Vannak vitáink, mindketten elég lobbanékonyak vagyunk, de amúgy ritka jó a kapcsolatunk. Minden anya ilyen lányt kívánhat magának, Mostanában fedezem fel, hogy ahogy idősebb koromban én is beszólogattam a szüleimnek, úgy lett most Anna a domináns kettőnk közül.”
