Kerítésen innen
Szita Károly Kaposvár polgármestere ügynök volt, fedőneve: Krakus Péter

Szita Károly fideszes politikusnak, Kaposvár polgármesterének, a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökének ügynökmúltja eddig is ismert volt a történészszakma és az érdeklődő közönség előtt. Most újabb, titkos bizonyítékok kerültek elő.

Tagad, feljelent, … és most?
Krakus Péter 1989-ig tartó aktív időszakában a dossziéban fellelhető adatok szerint több mint 100 alkalommal találkozott tartótisztjével. A találkozókra legalább havi egyszer sor került, írásos jelentést pedig csak akkor adott le, ha ezeken a megbeszéléséken született értékelés alapján operatív értékű információkkal rendelkezett – írta 2005-ben, az ügy kirobbanásakor az Index.
Nem tudom ki a Krakus Péter, azt tudom, hogy Szita Károly kicsoda
nyilatkozta akkor, annak ellenére, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában átadták neki az ügynökmúltját bizonyító iratokat. Szita azt is állította, hogy személyi adataival visszaéltek, amikor valaki elkészítette a 6-os kartont, amely szerint Szita Károlyt 1980 július 2-án szervezte be Fenesi Lajos rendőrfőhadnagy a III/II-es osztályhoz Krakus Péter fedőnéven. A kutathatóvá vált Krakus-aktában azonban nem csupán a főbb adatok egyeznek Szita Károlyéval: a titkos megbízott (tmb) a rokonokról, munkatársakról, szomszédokról adott jelentések mellett rendszeresen beszámolt saját életkörülményeinek változásáról is.
A titok
A Magyar Nemzet eddig nem publikált, hosszú időn át szigorúan titkos dokumentumként kezelt anyagok birtokába jutott. Ezek közül több oldalon a Krakus Péter néven jelentő politikus kézírása látható; kiderül, hogy előszeretettel jelentett környezetéről, rokonságáról is. A polgármester korábban azt ígérte, bírósági úton vesz elégtételt, amiért nevét összefüggésbe hozták az ügynökmúlttal, de ezt mindeddig nem tette meg.
(forrás: mno.hu)
Polgármesterek Szita Károly (Kádár hű katonája) és Orbán (egykori Soros tanítvány) ellen
Polgármesteri fejtágítót tart a Fidesz a civilek további vegzálásáért
Szerző
Friss
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?
- Orbán-görbetükre: egészséges és történelmileg megalapozott az önbizalmam, miért kéne kishitűnek lenni?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 6., vasárnap