Szlovák-Magyar 2:0; Weber-Magyar 190:3 – két „dübörgős” nap számokban

Tegnapelőtt Weber. Aki egy nagy szemétláda, mondjuk egy konstruktív szemétláda, mert vele legalább meg tudtuk beszélni, hogy mi is megszavazhassuk a saját felfüggesztésünket.

Így most törött karunkkal véres orrunkat törölgetve,

legalább azt tudjuk hazudni, hogy nem kirúgtak az ajtón, hanem mi estünk át akarattal a küszöbön. Értik? Győztünk! Megint…ööö…azaz mindig! Ja! Százkilencven-háromra. Így!

Tegnap meg a szlovákok!

Mondják, mit mér még Felcsút sokat szenvedett, megszentelt földjére a teremtő? Pedig Szájer elvtárs most is mindent megtett! Többször is, világosan elmondta nekik, hogy nálunk nem az győz, aki győz, ez olyan libsi csökevény. Nálunk mindig az győz, akire a Kedves Vezető keze rámutat. Az viszont, mint minden szentnek, maga fele hajlik, szóval coki van!
Amúgy is! Mit bánjuk mi, mit gépészkednek a pályán – bánjuk különben, hogy nőne két bal lábuk…vagy odaadnánk mi a miénket – de mi varrnánk be a két győztes gólt. A saját kapunkba.

Nem röhög! Mi így szeretünk győzni

Övék a pont – nyugi, majd ezt is átírjuk, ha annektáltuk végre Európát – de mi győztünk. A fiúk meg az Agitációs és Propaganda Osztályon olyan, de olyan szépen le tudták volna körmölni, az ötszáz rekvirált lap meg még szebben lehozni, hogy két nap, két győzelem! Tudják! Az unalomig ismert, ócska duma: „szakértők szerint óriási győzelmet aratott a Fidesz, a bevándorláspárti csapat hatalmas vereséget szenvedett.” Jó, mi? A magyar válogatott két gólt lőtt, a szlovákok meg egyet sem. Na? Kinek fájt volna? De nem!

Ezek a tótok, szinte biztos, hogy fafejű bevándorláspártiak

Pont olyanok, mint Weber – majd szorulnak még ezért, ahogy a Kedves Vezető szép fejére kerül a korona! – csak velük még üzletelni sem lehet. Mivé vált ez a világ!?