Connect with us

Sport

Szoboszlai Dominik nem szeretne lemaradni az Eb-ről

Megosztás

A magyar labdarúgó-válogatott közel áll ahhoz, hogy kijusson a jövő évre halasztott Európa-bajnokságra és nem esélytelen a részvétel kiharcolására az osztrák bajnokság legértékesebb játékosának választott Szoboszlai Dominik szerint, aki nem szeretné, ha nélküle rendeznék meg a kontinensviadalt.

A Salzburggal bajnok válogatott középpályás az M1 aktuális csatornának adott interjúban beszélt többek között a nemzeti csapat előtt álló feladatokról és az Eb lehetőségéről.

„Úgy jövök majd haza Salzburgból, vagy akárhol is leszek, hogy ki kell jutnunk az Európa- bajnokságra”

– jelentette ki a 19 éves futballista az október 8-ra kiírt, Bulgária elleni pótselejtezőre utalva, melynek megnyerése után még az Izland-Románia találkozó győztesét is le kell győzni november 12-én az Eb-ért.

„Ami volt 2016-ban, azt még sajnos nem tudtam átélni, mert annyi idős még nem voltam, de most ezt át szeretném élni.”

Szoboszlai az elmúlt szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtott

Különösen a világjárvány miatti szünetet követően játszott nagyon eredményesen. Ezzel kapcsolatban a fiatal tehetség annyit jegyzett meg, hogy a karantén, a bezártság unalmas volt, de rengeteget edzett, ahogy egyébként mostani nyári szünete alatt is teszi. Elmondása szerint a szezon zárása óta mindössze négy-öt olyan nap volt, amikor nem tréningezett, egyébként mindig mozgott, igyekezett formában tartani magát.

Nagy kérdés vele kapcsolatban, hogy a következő kiírásban is az osztrák bajnokot fogja-e erősíteni, vagy más csapatnál folytatja. Ő ugyanakkor – elmondása szerint – nem foglalkozik ezzel, és nem is szokott azon gondolkozni, hogy például Spanyolországban, vagy Olaszországban játszana-e inkább.

Azt viszont határozottan kijelentette, hogy egyáltalán nem lenne csalódott, ha Salzburgban focizna az új szezonban is

(MTI)

szegeden

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük