Ez a nap
Szorgalmasan törölgeti Pócs János a gyalázkodó kommenteket
A világhírt hozó, sorosozó bejegyzés után több ellenzéki párt Pócs távozását követeli.

Cenzúrázott kommentek
Nem volt semmi, amit Pócs János fideszes képviselő, amit a kommentelőktől kapott, de túl sokáig nem is óhajtott szembesülni véleményükkel: kora délután még több mint 250 hozzászólás volt a soros feliratú, döglött disznót ábrázoló kép alatt, késő délután húsz körüli kommentet mutat a számláló, de olvasni csak hatot lehet. Míg a korábbiak többsége Pócsot szidta, addig a friss kommentek közül csak egy olyan van, amely bírálja a képet.
Arra egyébként, hogy a kommenteket korábban is törölgették a kép alól, egy hozzászóló véleményéből már lehetett következtetni, aki jelezte, hogy korábbi bejegyzését törölték. Ebben szégyennek nevezte a képet.
Többen egyébként javasolták Pócsnak, inkább a bejegyzést törölje, hogy ne kelljen állandóan a cenzúrával foglalkoznia, de ezt a tanácsot nem fogadta meg. Pócs szerint egyébként ez nem Soros Györgyről szól, csak egy disznóról, amelyet kiválasztottak az ólban a vágáshoz (vagyis ő lett a soros), mindenesetre a posztja világkarriert is befutott, a Bloomberg címlapon hozta. Több ellenzéki párt lemondásra szólította fel a politikust.
(Forrás: HVG)
Szerző
Friss
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?
- Orbán-görbetükre: egészséges és történelmileg megalapozott az önbizalmam, miért kéne kishitűnek lenni?