Kerítésen innen
Takaró Mihály, az EMMI-felfedezett: Esterházy Pétert nem kell tanítani, mert kultúraromboló

Takaró Mihály – ha valaki nem tudná, ami amúgy nem gáz – arról híres, hogy az EMMI „rábízta” az oktatás „hazafiasítását”.
Takaró Mihály is előadást tartott a 28. Jókai Mór Nyári Egyetemen Komáromban
A Nyugatot korábban zsidó lapocskaként definiáló irodalomtörténész szlovákiai magyar pedagógusok előtt többek arról beszélt, hogy már-már irracionális, hogy ilyen kis lélekszámú nép, mint a magyar fönnmaradt, már rég el kellett volna tűnnie – derül ki a rendezvényről beszámoló Újszó cikkéből.
Takaró szerint a magyarság sorsvállalás és tudatos kultúravállalás, a kultúra pedig a magyarság megmaradásának legfontosabb záloga.
Akinek szlovák, román, zsidó, német stb. felmenői vannak (Petőfi Sándor, József Attila, Radnóti Miklós stb.), azért akar a magyar kultúrához tartozni, mert a magyar kultúra olyat tud, amilyet semelyik más
– jelentette ki Takaró, aki később arra kérte az egybegyűlteket, hogy mindenki tegye fel a kérdést magának, ő mit tett a magyarság megmaradásáért.
Akinek elmentek a gyerekei, azok rossz szülők
Hány gyereket szült, kivándoroltak-e a gyerekei, mert ha igen, akkor szerinte valamit elrontott a szülő.
Az Újszó cikkéből derül ki az is, hogy Takaró csak azt hajlandó tanítani, ami építi a diákjait, ami rombolja, azt nem. Példát is említett, Esterházy Péter Így gondozd a magyarodat című szövegéből idézett, amelyből kiragadott részleteken keresztül odáig jutott, hogy Esterházy kultúraromboló, tehát nem kell tanítani.
A hvg.hu alapján mi is megírtuk, hogy az EMMI Takaró Mihályra bízta a hazafiasabb oktatást. A cikk megjelenése után az EMMI sajtóosztálya helyreigazítási kérelmet juttatott el hozzánk – amit közzé is tettünk – amelyben azt állították: a cikkben megjelölt Takaró Mihálynak a minisztériummal nincs semmilyen hatályos szerződése.
Azt az EMMI egyébként továbbra sem cáfolta, hogy az irodalomtörténésznek köze van a feladathoz, csak annyit, hogy a minisztériumnak nincs élő szerződése vele.
(via HVG.hu)

Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek