Tanmese a rémisztő faji uszításról (olvasó-, beszéd-, írás- és attitűdgyakorlat gyakorló fajvédőknek)

Wass Albert ma tananyag, Wass Albert a könyvespolcok celebje, Wass Albert sikeres szerző, lektűríró és költő. Wass Albert megzenésített érzelgős szövegei és gondolatai, a Wass Albert gondolatvilágától megtermékenyült slágerek milliós nézettségűek. (Fülemben szól a Nélküled c. gigasláger …)

Úton-útfélen találkozni szerzőnk nevével, a magyar írók közül róla mintáztak tán a legtöbb szobrot és gyenge minőségű köztéri alkotást.

Többször elolvastam Wass Albert 1944 nyarán (!) megjelent didaktikus meséjét: A patkányok honfoglalása-t.

Gyakorló fajvédők számára kötelező anyag, de a magyar iskola negatív példaként tárgyalhatná csak. Számomra ez a szirupos tanmese sugalmazás, rémisztő faji uszítás, gyilkosságra fölhívás, a dehumanizálás csúcsteljesítménye. Alantas szöveg.
Próbálom röviden bemutatni, hogy miért gondolom így. Alább olvasható Wass eredeti szövege dőlt betűkkel, zárójelben álló kövérrel beszúrtam azt, hogy A patkányok honfoglalása c. példázat mire buzdíthatott akkor és mire bátoríthatja a mai olvasót (a durva megfogalmazású beszúrásaim nem a véleményemet tükrözik, a hétköznapi beszédből, valamint a korabeli és mai sajtóból idézek):

Wass Albert: A patkányok (bocskoros románok, patkányforradalmárok, görbelábú zsidók, mocskos cigány férgek, kiképzett migránsok, egyszóval kártevők) honfoglalása. Tanulságos mese fiatal magyaroknak (fiatal magyar gazdáknak, valamint a kártevőirtóknak és gázmestereknek)

Az ember

(a magyar gazda, a törzsökös nemes) háza (országa, vára) ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember (a magyar gazda, a törzsökös nemes), aki a házban (országban, várban) élt, és eltette télire. Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát. És mindent úgy helyezett el a házban (országban, várban), vagy a ház (ország, vár) körül, ahogy az a legcélszerűbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk. Így élt az ember (a magyar gazda, a törzsökös nemes).

Még tudni kell azt is,

hogy a ház (ország, vár) kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körül a házat (országot, várat), s nyáron madárdal és sok virág.

A háznak (országnak, várnak) nagy vaskos falai voltak, s az ember (a magyar gazda, a törzsökös nemes) évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.

Így élt a ház (az ország, a vár) és benne az ember

(a magyar gazda, a törzsökös nemes), sokáig. Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott szürke patkány (két bocskoros román, két patkányforradalmár, két görbelábú zsidó, két mocskos cigány féreg, két kiképzett migráns, egyszóval nem a véréből való két kártevő) érkezett. Messziről jöttek, fáztak és éhesek voltak. Meglátták a házat (az országot, a várat), besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jól laktak és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok (bocskoros románok, patkányforradalmárok, görbelábú zsidók, mocskos cigány férgek, kiképzett migránsok, egyszóval nem a véréből való kártevők), akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat (az országot, a várat), és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.

Az ember (a magyar gazda, a törzsökös nemes) eleinte meg sem látta őket

Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt (bocskoros románt, patkányforradalmárt, görbelábú zsidót, mocskos cigány férget, kiképzett migránst, egyszóval a nem a véréből való kártevőt). Milyen apró és milyen félénk – gondolta. Éljen hát ő is, ha akar.

És telt az idő, és a patkányok (bocskoros románok, patkányforradalmárok, görbelábú zsidók, mocskos cigány férgek, kiképzett migránsok, egyszóval nem a véréből való kártevők) szaporodtak. Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember (a magyar gazda, a törzsökös nemes) csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta mikor (a bocskoros román, patkányforradalmár, görbelábú zsidó, mocskos cigány féreg, kiképzett migráns, egyszóval a nem véréből való kártevő befészkelte magát).

És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást.

Másnap reggelre újra ott volt. Az ember (a magyar gazda, a törzsökös nemes) háromszor egymás után tömte be, és a patkányok (bocskoros románok, patkányforradalmárok, görbelábú zsidók, mocskos cigány férgek, kiképzett migránsok, egyszóval a nem véréből való kártevők) háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember (a magyar gazda, a törzsökös nemes) legyintett, és azt gondolta:

– Ők is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen.

És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok (bocskoros románok, patkányforradalmárok, görbelábú zsidók, mocskos cigány férgek, kiképzett migránsok, egyszóval nem a véréből való kártevők) pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház (az ország, a vár) falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember (a magyar gazda, a törzsökös nemes) megharagudott, és odasújtott baltájával.

Az egyik patkányt

(bocskoros románt, patkányforradalmárt, görbelábú zsidót, mocskos cigány férget, kiképzett migránst, egyszóval nem a véréből való kártevőt) fejbe találta éppen, s a patkány (bocskoros román, patkányforradalmár, görbelábú zsidó, mocskos cigány féreg, kiképzett migráns, egyszóval nem a véréből való kártevő) kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok (bocskoros románok, patkányforradalmárok, görbelábú zsidók, mocskos cigány férgek, kiképzett migránsok, egyszóval nem a véréből való kártevők). És azonnal kihirdették, hogy az ember (a magyar gazda, a törzsökös nemes) ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző.

– Nem leszünk a rabszolgái tovább!

– visította a főpatkány (a bocskoros főromán, a fő patkányforradalmár, a görbelábú főzsidó, a mocskos féreg főcigány, a kiképzett főmigráns, egyszóval a nem a véréből való főkártevő) egy zsírosbödön tetejéről.

– Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat.

– És a patkányok (bocskoros románok, patkányforradalmárok, görbelábú zsidók, mocskos cigány férgek, kiképzett migránsok, egyszóval nem a véréből való kártevők) elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember (a magyar gazda, a törzsökös nemes) ellen. Az ember (a magyar gazda, törzsökös nemes) minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal (bocskoros románokkal, patkányforradalmárokkal, görbelábú zsidókkal, mocskos cigány férgekkel, kiképzett migránsokkal, egyszóval a nem véréből való kártevőkkel) tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember (a magyar gazda, a törzsökös nemes) legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.

Az ember (a magyar gazda, a törzsökös nemes),

mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötözte, s a rudat a dróttal felakasztotta a gerendára. Ebből lett aztán csak igazán nagy felháborodás a patkányok (bocskoros románok, patkányforradalmárok, görbelábú zsidók, mocskos cigány férgek, kiképzett migránsok, egyszóval a nem a véréből való kártevők) között.
– Szemtelenség, gyalázat! – kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá. – Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább! – És fellázadtak. – Mienk a ház (az ország, a vár) – hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert (a magyar gazdát, a törzsökös nemest), amíg jól viselte magát! De most elég!

S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre (a magyar gazdára, a törzsökös nemesre),

összeharapták, kikergették a házból (az országból, a várból), messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a madaraknak még a virágoknak is -, hogy a ház (az ország, a vár) ezentúl nem emberország (nem a magyar gazdák, törzsökös nemesek országa) többé, hanem patkányország (bocskoros románok, patkányforradalmárok, görbelábú zsidók, mocskos cigány férgek, kiképzett migránsok, egyszóval a nem egy vérből való kártevők országa), jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra (románmódra, patkányforradalmár-módra, zsidómódra, cigánymódra, migránsmódra, egyszóval a nem a véréből való kártevők módjára). Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás.

Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok,

a ház (az ország, a vár) fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, és kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok (bocskoros románok, patkányforradalmárok, görbelábú zsidók, mocskos cigány férgek, kiképzett migránsok, egyszóval a nem a véréből való kártevők) addigra már megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.

Először veszekedni kezdtek,

marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.

Az ember (a magyar gazda, a törzsökös nemes) pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat (az országot, a várat), a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körül a házat (az országot, a várat). Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire jött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.

Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány (bocskoros román, patkányforradalmár, görbelábú zsidó, mocskos cigány féreg, kiképzett migráns, egyszóval nem a véréből való kártevő) a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember (a magyar gazda, a törzsökös nemes) észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.

Ti (fiatal magyar gazdák, kártevőirtók és gázmesterek) is gondolkodjatok, s asszerint cselekedjetek!

Forrás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük