Kerítésen innen
„Tanuljatok tik is” – jeligére: tankerület „erőteljes ajánlása” a jól tanulók jutalomkönyvének beszerzésre
„Az év végi jutalomkönyvek az elmúlt évekhez hasonlóan Tankerületi szinten központosított beszerzéssel történik. A választék növelésének szándékával idei évben kettő könyvkereskedő vállalkozással jött létre keretmegállapodás….” – áll Hadházy Ákos közösségi oldalának tanulsága szerint az iskoláknak kiküldött tájékoztatóban.
Keretösszeg: 130.200.- forint
„Itt tartunk: a tankerület előírja az iskoláknak, hogy melyik kiadótól vehetnek (…) jutalomkönyvet a legjobb tanulóknak abból a minimális pénzből, amit a tankerület biztosít erre.
- A jó hír, hogy vannak olyan iskolák, akik erre nem hajlandóak,
- a rossz, hogy a szülőknél kell kalapozniuk erre.
(A mellékelt levelet egy dél-dunántúli iskola írta a szülőknek, természetesen pontosan tudom, hogy melyik, sőt, a tankerületi parancs is rendelkezésemre áll- azonban nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni az iskola vezetőit)” – olvasható a posztban.
fotó: facebook
A tankerületi levélből….
Hozzászólók írták….
„Pedig jó lenne tudni a tankerületet, hogy megkérdezzük, mire is veszik fel a fizetésüket a mi adónkból, ha nem arra, hogy a gyerekeknek normális tanulmányi feltételeket és jutalmazást biztosítsanak. Érdekes lenne megnèzni, ha a gyerekek nem kaphatnak jutalmat év végén, vajon a tankervezetők mennyit kapnak ezért a remek munkáért!”
„Már ezelőtt 10 évvel is ez volt. Van, amiből több példánnyal is rendelkezünk. Ezek a könyvek csak a bele írt szöveg miatt maradtak még meg, mert a gyerek megérdemelten kapta.”
„ELŐRE A LENINI-bocs-ORBANI UTON!!!!”
„Nàlunk Wass Albert idézetet küldtek karàcsonyra a gyerekekkel….”
„Fogadjunk, hogy a jutalomkönyv: orbán viktor idézetek…… , vagy „Tanuljatok tik is” avagy, 10 év alatt a százer forintos takarékkönyvemből hogyan lettem ezer milliárdos „vállalkozó”…”
„Minden arra érdemes gyermek kapjon KÖNYVUTALVÁNYT ☝❗Mert ugye az ujjunk sem egyforma, így kiválaszthatják a könyvesboltban azt, amit szívesen olvasnának ❣? (de itt sajnos a saját „zsebredolgozás” támogatása a cél, nem pedig a diák éves munkájának az elismerése ”
„Vajon kié lehet az a bizonyos weboldal…csak nem egy jó NERtárs-elvtársé? Költői kérdés…”
„Gyermekeim tavaly Nutellát kaptak, már értem miért.”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….