Connect with us

Ez a nap

TEK: rendőri intézkedés közben meghalt egy 55 éves férfi – csak nem szenvedett krónikus betegségben…?

Tudják, amíg nincs baj, addig...., de ha van? - Egy tragédia margójára egy "kék" szemével
Megosztás

Rendőri intézkedés során meghalt szerdán 6 óra 47 perckor egy 55 éves magyar férfi Salgótarjánban – közölte az MTI.

A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály eljárásában a gyanúsított elfogását a TEK műveleti egysége 6 órakor kezdte meg. A TEK-et azért kérték fel, mert okkal feltételezték, hogy a férfinél fegyver van.

A gyanúsított az intézkedés közben eszméletét vesztette

A TEK műveleti egységének helyszínen tartózkodó mentőtisztje azonnal megkezdte ellátását, majd újraélesztését. A gyors és szakszerű orvosi beavatkozás ellenére a férfi életét vesztette. A haláleset vizsgálatát a rendőrség igazságügyi szakértők bevonásával folytatja.

A Központi Nyomozó Főügyészség is közleményt adott ki,

ebben azt írják, a készenlétes ügyész a helyszínen tájékozódott reggel, és arra jutott, hogy

Az eljárás eddigi adatai alapján az ügyészség azt állapította meg, hogy a halál oka egyértelmű, az ügyben rendőri mulasztás nem történt.

A rendelkezésre álló információk szerint nem merült fel olyan tény vagy körülmény, amely az ügyészségi eljárás megindítását indokolná, írják.

képviselőházban

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük