Connect with us

Ez a nap

Teljes útzár az M3-ason, összesen 11 autó ütközött!

baleset
Megosztás

Teljes szélességében lezárták az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó oldalát Nagyút közelében, ahol az elsődleges információk szerint két balesetben összesen tizenegy jármű ütközött össze – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

11 csattanás

Kovács Nikoletta elmondta: az eddig tisztázatlan okból, egymástól néhány száz méternyire történt két balesetben előbb nyolc, majd három jármű ütközött. Az első helyszínen öt, míg az utóbbinál egy ember sérült meg.

A helyszínelés idejére a rendőrség az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó oldalának érintett szakaszát teljes szélességében lezárta. A forgalmat a nagyfügedi lehajtónál a 3-as főútra terelik, a járművezetők Kálnál hajthatnak vissza a sztrádára.

A harmadik baleset Nagyfüged térségében történt, ahol az első hírek szerint hat személyautó ütközött össze. Az egyik autóba egy ember beszorult, őt a füzesabonyi hivatásos tűzoltók szabadították ki feszítővágó segítségével. A gyöngyösi és a füzesabonyi hivatásos tűzoltók a társhatóságokkal együttműködve dolgoznak a helyszínen.

Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a rendőrség a 3-as főút felé tereli a forgalmat – közölte a Katasztrófavédelem.

Halálos baleset az autópályán – Teljes útzár

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük