Banánköztársaság
Tényleg a nagy „polgárháborúk” miatt apad Európa népessége?
Orbanisztán vezére szerint – ha hihetünk egyik szócsöve, a Ripost tudósításának – az első és a második világháború afféle európai „polgárháború” volt, és emiatt fogyatkozik mostan az európai, no meg a magyar …
Csupán „középiskolás fokon”
Hagyjuk most a francba a parasztvakító bárgyúságot, hogy a svéd-lengyel háborúk sora vagy a Habsburgok és a Bourbonok között az Európa feletti hegemóniáért vívott 30 éves háború „európai polgárháború” lett volna. Nem azt volt. Európai közepes illetve nagyhatalmak elhúzódó összecsapása volt. Attól, hogy az állam cselekvő részvételét egy népirtásban álságosan „idegenrendészeti intézkedésnek” nevezik, ugyanúgy nem változik meg a dolog lényege, mint attól, ha a világháborút emlegetik „polgárháborúként”…
A III. Budapesti Demográfiai Csúcson állítólag azt találta fejtegetni Európa DNS-e:
„…mire vezethető vissza a népességfogyás? Nem világjelenség, nem is a keresztény civilizáció hanyatlása, hiszen a kereszténység világszerte erősödik. Az Európában általános jelenséget a miniszterelnök a két nagy polgárháború (azaz világháború) pusztításában, 50 millió európai elvesztésében látja”.
Nézzük csak közelebbről! És az egyszerűség kedvéért csupán „középiskolás fokon”, a második nagy világégés Európán kívüli, ám meglehetősen ismert háborús történéseit említve…
Etiópia és Brit Szomália olasz megszállása. A szabad francia seregek – egy sor francia-afrikai gyarmati ország katonáinak – bevonulása Gabonba. Tobruk és Bengazi. A Rommel vezette német és a Montgomery vezette brit csapatok harcai Észak-Afrikában, El Alamein. Palesztina bombázása. Damaszkusz és Bejrút elfoglalása. Sziám és Burma japán megszállása. Az Atlanti-óceáni hadihajó és tengeralattjáró műveletek és áldozataik – közöttük sok civil – sora. Azután persze Perl Harbor és Hongkong. A Midway-i tengeri csata. A Csendes-óceáni szigetek visszafoglalása az Aleutáktól, Buogainville-en, a Gilbert-, Marshall-, Marianna-szigeteken, Új-Guineán, a Fülöp-szigeteken át Ivo Dzsimáig majd Okinaváig. Mandzsúria felszabadítása. Atombombák Hirosimára és Nagaszakira…
Ami az emberveszteségeket illeti,
csak a II. világháború durván 50 milliónyira becsült katonai és polgári áldozata* közül az egyik adatsor szerint 11.8 millió kínai, 1,8 millió japán és 259 ezer amerikai volt. S az akkoriban még gyarmati sorba tartozó afrikai, ázsiai országok áldozatait is az európai anyaállamok veszteségeiként tartották nyilván, persze akkor is, ha nem az európai hadszíntéren estek el. Ahogyan a legnagyobb emberáldozatot hozó Szovjetunió veszteségébe tartoztak az Urálon (Európa határán) túli területekről származó katonák és a világháborúban elhunyt civilek is.
(* Az újabb, még mindig csak megközelítő adatok az áldozatok számát és azon belül a polgári áldozatokét is jóval magasabbra teszik; az utóbbit önmagában már mintegy 50 millióra – A szerk.)
És mi a demográfiai helyzet mondjuk a II. világháború második legtöbb, csaknem 12 millió áldozatát számláló Kínával? Ott talán azért nem fogy úgy a népesség, mint Európában, mert nem egy itteni „nagy polgárháborúban”, hanem egy igazi világháborúban vesztette az életét ennyi állampolgára?…
Orbán a demográfiához is ért
Vajon mit is szól a tudomány Orbanisztán urának – aki persze a demográfiához (és mindenhez is) kiválóan ért – új „polgárháborús” népesség-csökkenési teóriájához?
Nem, persze, hogy nem várunk semmiféle bátor cáfolatot… Nincs is rá szükség. Elég rákattintanunk a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézete honlapjára, ahol többek között ezt olvashatjuk:
„A jelenlegi népesedési folyamatok az európai államokra, köztük Magyarországra is egyre súlyosabb terheket rónak. Az európai társadalmak öregedése, az alacsony termékenység, a magas hazai halandóság, az egyre intenzívebbé váló migráció, az egyes települések és régiók radikálisan megváltozó népességmegtartó ereje olyan demográfiai problémák, amelyekkel nem csak a jelenben szembesülünk, de a trendek ismeretében várhatóan a jövőnket is növekvő mértékben formálják”.
És akkor még egy árva szót sem szóltak arról, hogy mik a felsorolt okok okai…
Szerző
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….