Connect with us

Kerítésen túl

Tiszta Chicago – Öt halott

Megosztás

 Öt halottja van a Chicago melletti Aurora városkában elkövetett lövöldözésnek, meghalt az elkövető is – jelentette be péntek esti sajtókonferenciáján Kristen Ziman, a helyi rendőrség vezetője.

Chicago
Megosztás

 Öt halottja van a Chicago melletti Aurora városkában elkövetett lövöldözésnek, meghalt az elkövető is – jelentette be péntek esti sajtókonferenciáján Kristen Ziman, a helyi rendőrség vezetője.

Tettének okára egyenlőre nincs magyarázat, de tény, hogy   elvesztette a munkáját

Az NBC televízió késő esti híradójának értesülései szerint az elkövetőt a lövöldözés reggelén elbocsátották a munkahelyéről, feltehetően ez motiválta tettét.
Az első jelentések még arról szóltak, hogy a lövöldöző férfit a rendőrök elfogták. Kristen Ziman azonban közölte, hogy a tettest a rendőrséggel vívott tűzharcban agyonlőtték. Az elkövetőt Gary Martinként azonosítottak.
A rendőrfőnöknő elmondta: Gary Martin 45 éves, és annak a gyárnak a dolgozója volt, amely mellett lövöldözni kezdett. Tettének okára egyelőre nincs magyarázat, de a nyomozás már megindult – tette hozzá.
A sajtókonferencián kiderült: az első lövések utáni percekben kivonuló rendőrök közül öten megsebesültek, őket kórházban ápolják, egy hatodik rendőrt pedig könnyebb térdsérüléssel elláttak és már haza is engedtek. A sebesültek számáról Ziman rendőrfőnök nem adott tájékoztatást. Megerősítette a korábbi információkat, amelyek szerint valamennyiük állapota stabil.

A lövöldöző már késelt is

A sajtókonferencián megjelent J.B. Pritzker Illinois állam demokrata párti kormányzója és Richard Irvin polgármester is. „Szégyen, hogy az ilyenfajta lövöldözések mindennaposakká váltak országunkban” – hangsúlyozta rövid beszédében a város elöljárója, hozzátéve, hogy „a társadalom ezt nem engedheti meg”.
Donald Trump elnök – akit Sarah Huckabee Sanders szóvivő korábbi bejelentése szerint azonnal tájékoztattak a történtekről – Twitter-bejegyzésben fejezte ki együttérzését az áldozatoknak és családtagjaiknak. „Amerika veletek van” – írta az elnök és egyúttal megköszönte a rendőrök áldozatos munkáját is.
Felháborodásának adott hangot és a fegyvereladások korlátozását és szigorítását követelte több amerikai politikus is, köztük Gabby Giffords, aki korábban maga is lövöldözés áldozata volt, vagy Richard Durbin illinois-i demokrata párti szenátor.
Garry Martin a mintegy kétszázezer lelket számláló kisváros ipari negyedében, egy gyár irodaépülete mellett lövöldözött. Az egyik szemtanú felismerte őt, és az ABC televízió helyi szerkesztősége munkatársának elmondta, hogy a férfi a gyár dolgozója volt.

A lövöldözőnek már volt priusza, 2004-ben Mississippiben elítélték egy nő megkéseléséért.

Kapcsolódó

Újabb lövöldözés

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük