Kerítésen innen
Több, mint 100-an gyepálták egymást Kerepesen- Frissítve: rettegnek a helyiek, a polgármester a tettek mezején….
A rendőrség közleménye szerint szombat este a kerepesi Gyár utcában két család tagjai verekedtek össze. Legalább százan „feszültek egymásnak”, még lövések is dördültek. Hárman megsérültek, három embert őrizetbe vettek.
A rendőrség közleménye szerint szombat este a kerepesi Gyár utcában két család tagjai verekedtek össze. Legalább százan „feszültek egymásnak”, még lövések is dördültek. Hárman megsérültek, három embert őrizetbe vettek.
Lövések is dördűltek
A rendőrök golyóálló mellényben próbálták leállítani az egyik házból lövéseket leadó embereket, de azok többszöri felszólításra sem működtek együtt, ezért végül a Terrorelhárítási Központ műveleti egységét hívták a helyszínre, ők fogták el a házban bujkálókat.
A kedélyek lecsillapítása és a köznyugalom helyreállítása után
minden egyenruhás lövedékálló mellényt öltött, mivel a lövéseket leadó emberek az egyik ingatlanban rejtőztek el. Hiába a többszöri rendőri felszólítás, nem működtek együtt. A rendőrök azt látták, a házban legalább két férfi tartózkodik, kezükben fegyver és töltő mozdulatokat tettek. Késlekedésre, várakozásra, további, nagy valószínűséggel eredménytelen felszólításokra nem szántak időt. Mivel nem engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeit kérték a helyszínre, miközben az ingatlan előtti műveleti területről eltávolították az ott-tartózkodókat.
A Terrorelhárítási Központ speciálisan képzett műveleti egységei 2022. május 22-én éjfélkor elfogták az addig a házban bujkálókat. Az 50 éves, kerepesi apát és 23 éves fiát előállították, ahogyan azt a 41 éves bagi férfit is, akit először orvosi ellátásban kellett részesíteni, mert 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a mellkasán és a nyakán.
A helyszíni szemle közben két fegyvert lefoglaltak, majd fegyverszakértői vizsgálatra továbbítottak. Az elsődleges vélemény szerint gáz- és riasztófegyverek. A környéket a rendőri intézkedéssorozat befejezése után – a közbiztonság és a köznyugalom fenntartása érdekében – visszatérően ellenőrizték. További intézkedésre okot adó esemény ezek után már nem történt.
Mindhárom előállított tagadta a bűncselekmény elkövetését, ketten panaszt tettek a gyanúsítás ellen
A megalapozott gyanú szerint azonban a két család között kialakult vita közben id. Sz. József és L. László célzottan lőttek haragosaik felé. Sz. Ádám a kerítésre felállva, apja fegyverével, vaktában adott le lövéseket a tömeg irányába, míg szülője kardokat forgatva fenyegetőzött. A történtek következtében hárman sérültek meg a rendőrség tudomása szerint: L. László (az egyik gyanúsított), valamint egy 26, és egy 30 éves utcabéli férfi.
A három előállított férfit, az 50 éves id. Sz. Józsefet, a 23 éves Sz. Ádámot, valamint a 41 éves L. Lászlót fegyveresen, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. Letartóztatásuk indítványozását az ügyészség nem látta indokoltnak, ezért az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek.
Frissítés!
A település polgármestere, Gyuricza László kedden közleményt adott ki, hogy
„a tisztességes helyi lakosság védelmében” felháborodását fejezze ki az ügyészség állásfoglalása ellen.
Szerinte amiatt, hogy amiatt, hogy a három férfi szabadlábra került,
„veszélyben érzi magát Kerepes lakossága. Félő a bűnismétlés és az ehhez hasonló agresszív bűncselekmények újbóli elkövetése. „Továbbá felmerül a szökés lehetősége és tanúk befolyásolása is, hiszen a tömegverekedésben több mint 100 fő vett részt.”
https://www.facebook.com/polgarmesterkerepes/posts/1713113222364374
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?