Connect with us

Ez a nap

Több-száz millát csaltak ki egy székesfehérvári vállalkozótól – Új „üzletág” a pályázati csalás

gázol
Megosztás

Sikeres pályázat ígéretével 366 millió forintot csalt ki egy vállalkozótól négy férfi Székesfehérváron, a rendőrség csaknem 200 millió forintnyi értéket lefoglalt tőlük – tették közzé a police.hu oldalon pénteken.

Nem olcsó, viszont átverés

Egy testvérpár 2016-ban felkeresett egy székesfehérvári vállalkozót azzal, hogy segítséget tud nyújtani egy üveggyár létesítésére irányuló pályázati támogatás elnyeréséhez. Harmadik társuk is velük tartott, ő minisztériumi osztályvezetőnek adta ki magát. A negyedik elkövető segítségével pedig elhitették a sértettel, hogy a pályázat sikeres volt, ezért különböző indokokkal többször pénzt csaltak ki tőle.
A támogatással kapcsolatos információk nem voltak igazak, semmilyen pályázatot nem nyújtottak be. A 42 éves L. Krisztián, a 45 éves L. Ferenc, a 48 éves O. Mátyás és a 43 éves K. Attila több mint 366 millió forint kárt okozott a sértettnek. A pénz egy részéből ingatlant vásároltak hozzátartozójuknak, a többit ötödik társuk, a 28 éves H. Csaba közbenjárásával készpénzben felvették és egymás között elosztották.
A gazdaságvédelmi nyomozók az NNI munkatársaival közösen szerdán hajtottak végre összehangolt akciót az elkövetőknél Székesfehérváron, Tatabányán és Tapolcán, öt helyszínen. Mintegy 140 millió forintnyi készpénzt (forintot és eurót), arany ékszereket, drága festményeket, két luxusautót foglaltak le, és zár alá vettek két nagy értékű székesfehérvári ingatlant.
A férfiak ellen különösen nagy kárt okozó csalás és különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt folytatnak eljárást – olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Persze van akit még ki is tüntetnek az ilyesmiért.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük