Az elmúlt öt évben még a Fideszre szavazók szerint is többen lettek a szegények, vagy legalábbis nem csökkent a számuk – derült ki a Publicus Intézet felméréséből.


Az emberek 69 százaléka szerint nőtt vagy nem változott a szegénység mértéke Magyarországon az elmúlt öt évben, az elmúlt 3-4 évben pedig a hazai családok negyedének romlott az anyagi helyzete – derül ki a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából készített, reprezentatív felméréséből. A helyzetért az emberek harmada a Fidesz-kormányokat okolja, és nagy többségben (62 százalék) vannak azok, akik szerint a kormány nem tesz meg mindent a szegénység leküzdéséért. A magyarok háromnegyede hónapról hónapra él, és a teljes lakosság 41 százalékát sorolják a szegények közé.

Hónapról hónapra élnek

A megkérdezettek 39 százaléka mondta azt, hogy vagy épp csak kijön a havi keresetéből, vagy hónapról hónapra anyagi gondjai vannak. A felmérés szerint, ha elveszítené a munkáját, a lakosság 37 százaléka egy hónapig sem tudná fizetni a kiadásokat, további 24 százalék pedig legfeljebb két hónapig. A megkérdezetteknek csupán 8 százaléka mondta azt, hogy rendszeresen tud félretenni.

A becslések szerint tavaly a lakosság 30 százaléka élt olyan háztartásban, ahol a családi jövedelem nem érte el a létminimum szintjét. A legkiszolgáltatottabb helyzetben a gyermeket nevelő családok voltak, közülük majdnem minden második számított létminimum alatt élőnek.

A kormányzat által az utóbbi években felpörgetett, a statisztikákat javító közmunkaprogram sem jelent megoldást, a válaszadók háromnegyede szerint ugyanis ez egyáltalán nem vagy csak kicsit járul hozzá a szegénység leküzdéséhez.

A VH emlékeztetett: a kormánynak is kínos lehet ez az adat, erre utalhat, hogy a Központi Statisztikai Hivatal módszertani okokra hivatkozva 2015-ben felhagyott ennek számításával.


(Forrás: Vasárnapi Hírek)

Kapcsolódó:

MSZP: a kormány hamisított statisztikákkal fedné el a brutális szegénységet

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét