Connect with us

Ez a nap

Tömegbaleset a magyarországi kerékpárversenyen

Rendkívüli! Marsi Anikó beismerte: hazudtak reggel, délben, meg este!
Megosztás

Nem sokkal a rajt után tömegbaleset volt egy Balaton-felvidéki kerékpárversenyen. Az esetről elsőként a velo.hu szakportál Facebook-oldala számolt be, a lap alapítója, Szilasi László írta le, mi történt, ő is a mezőnyben volt ugyanis.

„…az erdő úgy nézett ki, mint egy horrorfilmben….”

„Óriási tömegbukás az 1. Gella Kupán, rögtön a rajt után az első körben a Tótvázsony és Balatonszőlős közti lejtmenetben. A kb. 200 fős elit (férfi és női + u19 és master férfi mezőny az első körben a 8%-os lejtmenetben esett el 70km/h-as sebességnél”

– állt a bejegyzésben.

A kommentekből….

„Mi hál istennek megúsztuk, de tényleg horror filmbe illő jelenet volt. Elején voltam mikor egy nagy csattanás, majd csak arra tudtam koncentrálni hogy a szét repülő alkatrészeket kerülgettem”

„volt szerencsém itt múlt héten tök egyedül legurulni. mivel (azt hiszem tavaly) megcsinálták ezt a szakaszt, így tökéletes minőségű, így 60-nal még az is gurul aki nem teker, cserében nem nyílegyenes szakasz, hanem kissé kanyarog, padka belóg ilyesmi. jobb szélén meg korlát, aztán a mélyben patak. erre ráengedni rajt után egy mezőnyt az szervezői hiba, és elég súlyos felelőtlenség.”

„Jobbulást mindenkinek! Talán isten keze volt benne h lett ma délelőtt egy kis munkám, így nem tudtam menni! Szeretek én is lefelé csapatni!!!”

Rab László

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük