Tóth Gabi: „Ne bántson azért, mert keresztény vagyok” – lábjegyzet egy blogbejegyzés margójára

A rajingó márcsak ilyen „hun rajong, hun meg nem”, amit viszont ez a csolport jelez arra érdemes odafigyelni, ezt tette Tóth Gabi is, csak rossz felé indult el legalábbis a Respublika cikke szerint.

Kezdjük a végén!

„Ne bántson azért, mert keresztény vagyok, ne szidjon azért, mert felvállalom a vallásom, egyszerűen csak mondja/gondolja azt, hogy „de jó neki!”, vagy menjen tovább!”

-fejeződik be Tóth Gabi posztja a blogján, amit a család.hu kormányzati oldalon vezet – tévedés ne essék, ez nem valamiféle értékítélet, csak egy egyszerű tényközlés. Az ütős befejező mondatot hosszú panaszáradat vezeti fel, amelynek az a lényege, hogy bántják Gabit, és ez igaz is. Mostanában rengeteg méltatlan támadás érte, amit persze zömben azoktól kapott, akik nem értik, miért kell egy egyébként jól sikerült dalt nyakon önteni egy vödör „nemzeti színnel”.

Amikor Gabi meg akarja fejteni a támadás titkát, tévúton jár, hiszen őt nem azért „bántották”, mert felvállalta a vallását, és nem azokért, akik a klipben szerepeltek, de még csak a ruhájáért és a pacsizó papért sem, nem, ami sokaknál kiverte a biztosítékot az mindezek halmaza volt. Egyszerű hasonlattal élve: a szülinapi tortán is azért van csak egy marcipánrózsa, vagy más figura, mert ha az egész torta ebből a gejl masszából lenne, alaposan elrontaná a gyomrát az ünnepelt. Márpedig Gabi legújabb klipjében alaposan megöntözött minket „marcipánnal”.

Hogy látja ezt Tóth Gabi?

„Nem tudom, hogy mi a bűnöm. Amennyiben az, hogy az új dalom autentikus hangzású és népzenei elemeket tartalmaz, akkor vállalom. Ez a múltam és végre újra a jelenem. Ez vagyok én. Amennyiben az, hogy „magyarkodom”, mert van a klipemben Dunakanyar, csipke és néptánc, hát azt is vállalom. Amennyiben azt kifogásolja bárki, hogy őstermelőket, mesterembereket mutatok meg benne, és nem statisztáknak fizettem azért, hogy látványosan érezzék jól magukat, ezt is vállalom. Igen, változtam és változom folyamatosan.”

Azért ebben a bekezdésben már ott lappang a lényeg is: ” magyarkodom” igen, de nem idézőjelben, hanem csak úgy kopaszon-magyarkodás az egész, egy sosem volt világ idealizálása, amivel még nem lenne baj, ha a készítők nem akarnák elhitetni a nézővel, hogy mindaz, amit lát, maga a valóság, ami persze ha részeire bontjuk igazi, de így összerendezve káros és hamis, hiszen egy tejjel-mézzel…  nosztalgiát táplál.

Nincs itt kérem szó vallásról, mindenkinek szíve joga ott hordani a hitét, kívül, vagy belül ahol csak akarja, de látványossággá degradálni a hazaszeretetet, az  kicsit(?) sok.

Csak semmi üldözésimánia

„Nő vagyok. Valakinek a lánya, a testvére, a felesége, az anyukája, vagy barátja. Egy nő, aki sokáig kereste a helyét, aki próbálta kitalálni, miért érkezett erre a világra és próbált megfelelni vélt vagy valós elvárásoknak. Nő, aki követett el hibákat és vélhetően még fog is, hiszen emberből van. Igen, „kedves” engem ócsároló, tökéletes, elfogadó, mindent (is) jobban tudó embertársaim… én is emberből vagyok. Vannak érzéseim. Ha úgy vesszük, jól végeztétek a küldetéseteket, mert most nagyon rosszul érzem magam, nagyon fáj ez a rengeteg támadás.”

Ejnye no, szó sincs itt „küldetésről”, egyszerűen csak ezzel a klippel bele tetszett szaladni néhány „tasliba”, a közönség sajnos soha nem olyan szofisztikált, mint a hivatásos kritikusok és ez alighanem így is van rendjén.

(…és tényleg csak zárójelben: lehet, hogy nem kellet volna olyan nagyon dörgölőzni az Eucharisztikus Kongresszushoz, kicsit csendesebb öröm az „örömködés” helyett nem ártott volna.)

Apropó hivatásos kritikusok és ítészek, ha már a bejegyzés másik pontján megemlíti a mentorszéket, amiben az egyik kereskedelmi csatorna műsorában ül, ott viszont kicsit kevesebb b+ talán nem ártana, mert az, amit ön és a teljes mentorcsapat megenged magának,  kifejezetten közönséges és ugye ha már egyszer Mentorok, azaz mesterek, nos mit tanulnak majd így a növendékek?

VIA Respublika

Kapcsolódó

Tóth Gabi berágott - "ennyire szürreális dolgot még nem hallottam...!"

illusztráció: V.K.