Kerítésen innen
Tovább a Matolcsy-úton – az „úttörő” 12 pontja a további látványos magyar növekedéshez
2010 és 2019 közötti tíz évet jól használtuk fel nemzeti céljaink elérésére. Sőt, a Trianon utáni száz év legjobb évtizedét teljesítettük. A siker megismételhető a 2020-2029/2030-as szakaszban is – véli Matolcsy jegybankelnök a növekedés.hu-n megjelent publicisztikájában.
„Leg”-ek voltunk, vagyunk és leszünk?
Szerinte nincs sok dolgunk, egyszerűen használnunk kell a bevált receptet:
a 2020-as évtized megnyeréséhez már az első három évben tervezni és indítani kell a 2030-ig szükséges reformok legalább 80 százalékát!
„….most fordul a történelem”
„A siker megelőz és gyógyít, ezért 2030-ra előre kell hoznunk nemzeti céljaink teljesítését.
Évtizedünk drámai fordulatainak csillapítására, sőt formálására hasonlóan erős reformokat és fordulatokat kell végrehajtanunk.
Ha nem mi fordítunk, velünk fordul a világ, de nem nekünk kedvező irányba.”
A recept….
A jegybank elnöke szerint a történelmi tanulságok alapján 2030-ra szükségünk van:
- 1. Teljes demográfiai fordulatra, legalább évi 110 ezer újszülöttel.
- 2. Teljes életmód fordulatra, ami az egészséges és aktív életmódot teszi általános mintává.
- 3. Teljes intézményi fordulatra az egészségügyben.
- 4. Új biztonságos, tehát fenntartható nyugdíjrendszerre.
- 5. Versenyképes oktatási rendszerre, egyetemekre az első 100 között.
- 6. A pénz és technológia házasságából előálló új pénzügyi rendszerre.
- 7. Világszínvonalú közlekedési infrastruktúrára.
- 8. Egészséges mezőgazdaságra és biztonságos élelmiszeriparra.
- 9. Tőke- és technológia-intenzív iparra.
- 10. Fejlett kreatív iparra.
- 11. Sokszínű és dinamikus szolgáltató szektorra.
- 12. Versenyképes és hatékony, iránymutató állami intézményekre.
Matolcsy György remek jóslatai és ötletei egy csokorban itt olvasható!
Szerző
Friss
- Jézus és a vele állítólagosan egy jegyben született Halak (!) horoszkópja
- Bruck Gábor: Magyar Pétert nem kell szeretni. Csak győzzön…..
- Orbán Pilisvörösváron ‘ellenajánlatra’ várva: ‘Trump elnök rendszeresen kérdezgeti, mikor lépünk már ki az EU-ból’
- Delegáltuk a gondolkodást – mi lesz most?
- ‘Az egri óvodák és bölcsődék összevonása első ránézésre is pontosan annak tűnik, ami: politikai nagytakarítás’
- Havas Henrik: megpróbálom Lázár Jánost védeni
- A Bencsik-testvérek fóbiája: Magyar Péter – Ja, és Rodolfó biztosan kikérné magának, hogy bármelyikük rá hivatkozzon
- Tippek: Hogyan tartsuk karban a nyomtatónkat?
- Mostbet: mit hoz a magyarországi szerencsejátékosok számára?
- Április 26., szombat: nemzeti gyásznap – Tudja, hogy mit jelent ez az Ön számára?