Kerítésen túl
Trump is – akárcsak Orbán – azonnal hárít és vagdalkozik, ha megszorítják
Ha valahonnan ismerősen cseng Trump szinte minden szava, az nem a véletlen műve, hanem a közös illeberalis érvkészleté.
Egy belső jelentés utóélete
Az elnök szerdán több bejegyzést is szentelt a határvédelem és migránsközpontok ügyének, miután demokrata párti törvényhozók felháborodásuknak adtak hangot a belbiztonsági minisztérium egyik nyilvánosságra került belső jelentése miatt. A jelentés megállapítja, hogy a migránsok riasztó körülmények között élnek a szövetségi gyűjtőközpontokban.
Trump szerint a határvédelmi szervek munkatársai „nagyszerű munkát” végeznek. Mint fogalmazott: ezek az emberek „nem kórházi dolgozók, orvosok vagy nővérek. A problémát a demokraták könnyen kijavítható, rossz bevándorlási törvényei jelentik.”
Kitől is hallottunk hasonlót többször is, itt kerítésen belül?
Egy másik mikroblog-bejegyzésében azt hangoztatta,az USA elnöke hogy a túlzsúfolt központokban a migránsok még mindig
„messze jobban és biztonságosabb körülmények között élnek, mint ahonnan jöttek”.
Majd így fogalmazott:
„Ha az illegális migránsok boldogtalanok a sebtében felhúzott gyűjtőközpontokban uralkodó körülmények miatt, elég azt mondani nekik, hogy ne jöjjenek ide. Ezzel minden probléma megoldódna!(…)Mexikó sokkal jobb munkát végez a határon, mint a demokraták”
– írta az elnök, utalva a mexikói kormányzat nemrég megszigorított határvédelmi és kitoloncolási rendelkezéseire. A mexikói hatóságok kedden például buszokkal szállítottak vissza a guatemalai határhoz több tucat illegális bevándorlót, akik lemondtak arról, hogy menedékkérelmet nyújtsanak be az országban.
Mi meg itt azt halljuk, hogy Szerbia biztonságos ország
Cinizmusért Trump se megy a szomszédba
Az amerikai demokrata párti politikusoknak az Egyesült Államok elnöke azt tanácsolta: ha valóban meg akarják oldani a humanitárius válságot, akkor mondják meg a migránsoknak, hogy törvényes keretek között lépjenek be az országba.
„Remélhetően már az érdemek alapján döntést hozó bevándorlási rendszer szerint”
– fűzte hozzá.
A belbiztonsági minisztérium szerdán hozta nyilvánosságra jelentését az amerikai-mexikói határon létrehozott befogadóközpontok állapotáról. A jelentés szerint a helyiségek túlzsúfoltak, az őrizetbe vett migránsok cellákhoz hasonlító szobákban élnek, nem jutnak meleg ételhez és zuhanyozási lehetőséghez. A központokban sok a gyermek, elsöprő többségük szülők, vagy kísérők nélkül érkezett a határra.
Ha nem tudnánk melyik országban készült a jelentés, akár azt is hihetnénk, hogy a magyar helyzetet írja le.
Felháborodott honatyák
Demokrata párti politikusok, akik kedden a texasi Clintben kialakított központokban tettek látogatást, szerdán egymás után tettek felháborodott nyilatkozatokat. Joaquin Castro texasi demokrata párti képviselő sajtótájékoztatóján az emberi jogok tiszteletben tartását kérte számon a kormányzattól. Kamala Harris, a Demokrata Párt egyik elnökjelölt-aspiránsa a Twitteren „emberi jogi visszaéléseket” vetett a kormányzat szemére.
Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője közleményben szólított fel a határőrizeti szervek (CBP) vezetőjének és több felső vezetőnek a lemondatására. Schumer a határvédelmiek egy zárt Facebook-csoportban közzétett, migránsokon gúnyolódó bejegyzései miatt háborodott fel. Az ügyben Kevin McAleenan ügyvezető belbiztonsági miniszter szerdán vizsgálatot indíttatott.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…