Tusk konkrét javaslatokat vár a brit kormányfőtől Brexit ügyben

Konkrét javaslatokat vár az Európai Tanács elnöke Theresa Maytől az Egyesült Királyság uniós kiválásáról szóló tárgyalások során kialakult patthelyzet feloldására – ezt maga Donald Tusk jelentette ki Brüsszelben.

Tusk rámutatott: kreatív javaslatokra, új gondolkodási módszerre lenne szükség az áttöréshez az uniós állam- és kormányfők szerdán kezdődő csúcstalálkozóján.

A legfőbb vitás pontot továbbra is az ír-északír határellenőrzés kérdése jelenti. “Az ír megoldás a gordiuszi csomó új változata, azonban nem látok sehol új Nagy Sándort” – mondta a tanács elnöke, hozzátéve, hogy nem sok oka van az optimizmusra a másnapi ülést illetően.

A korábbi tervek szerint most kellene megkötni a megállapodást a brit tagság megszűnésének feltételeiről, de bizonyos korábbi biztató hírek ellenére valószínűleg ez nem fog sikerülni. Bennfentes források szerint ugyanakkor Michel Barnier uniós főtárgyaló arról beszélt kedden, hogy a decemberi EU-csúcs lehet az egyezség tető alá hozásának “legvégső határideje”.

Az Egyesült Királyság kilépésének 2019. március 29-i időpontjáig még arra is elég időt kell hagyni, hogy a felek ratifikálják az egyezményt. Barnier szerint noha szűken, de talán még éppen meg lehetne oldani ezt egy esetleges decemberi megállapodás esetén is – közölte a névtelenséget kérő illetékes.

Délelőtt az uniós főtárgyaló hangsúlyozta, több időre van szükség a kompromisszumos megoldás kialakításához, ami végre lehetővé tenné az egyeztetések lezárását.

“Nyugodt és komoly tárgyalásokra fogjuk fordítani az időt a következő hetekben, hogy átfogó megállapodást érjünk el” – emelte ki.

Csak Belgiumban mintegy 26 ezer munkahelyet sodorna veszélybe a rendezetlen brit kiválás

Nagyjából 26 ezer munkahelyet sodorhatna veszélybe Belgiumban az Egyesült Királyság rendezetlen, megállapodás nélküli kiválása az Európai Unióból – írták a vallon statisztikai hivatal (IWEPS) friss tanulmányában.

Az elemzők szerint a legkedvezőtlenebb forgatókönyv, a tárgyalások kudarca esetén Vallóniában 5 ezer, míg Flandriában 21 ezer munkahely kerülne veszélybe. Előbbi régióban elsősorban a gyógyszer- és a vegyipar, utóbbiban pedig a közlekedési eszközök gyártói, az élelmiszer- és textilipari cégek sínylenék meg a “kemény Brexitet”.

Mint rámutattak, Vallóniában közel 20 ezer munkahely, azaz a 2015-ben foglalkoztatottak 1,6 százaléka függ az Egyesült Királyságba irányuló exporttól. Ez a szám, illetve arány Flandriában 72 ezer, ami a foglalkoztatottak 2,7 százalékát teszi ki. A brit exporttól függő munkahelyek száma összesen tehát 100 ezer körüli Belgiumban.

A szolgáltatások exportjával ráadásul nem is számoltak a tanulmány készítői.

Szakértők szerint az Európai Unió tagországai közül – persze Nagy-Britannia mellett – a Benelux-államok és Írország lesznek a legnagyobb gazdasági vesztesei a britek kilépésének.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Tusk: szükség lehet egy rendkívüli EU-csúcsra a Brexit miatt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük