Blogbazár
Üdvözöllek Paradoxiában
Paradoxiában az élet szép, a gazdaság dübörög, bár huszadika után valamiért csak a fazék faláról kapargatjuk az akciós csirkefarhát híg zsírját.
Itt, ahol a családi pótlék tíz éve stabilan nevetséges, de a képviselői fizetés az életpályamodell szerint éves szorzókkal jár.
Már megint én – pedig nem akarod látni a lófejemet, mi?
Már megint valamit el akarok mondani, te pedig már megint nem akarod megérteni.
Paradoxia lakói, te meg én.
Mert ez a mi földünk, ahol nekünk már fűszál sem nő, mert a Kojotokat kidobják, elevenen elégetik.
Hálás bérlői lehetünk annak a földnek, amin kastélyok nőnek a nádasból.
Paradoxiában az élet szép, a gazdaság dübörög, bár huszadika után valamiért csak a fazék faláról kapargatjuk az akciós csirkefarhát híg zsírját.
Itt, ahol a családi pótlék tíz éve stabilan nevetséges, de a képviselői fizetés az életpályamodell szerint éves szorzókkal jár.
A képviselőd, aki 20 év közszolgálat után jubileumi díjat kap, míg te a gyereked huszadik születésnapjára jó esetben egy egyetemi tandíjcsekket.
Mert ez a mi gyönyörű országunk, amire bárki büszke lehetne.
Ez az ország, ahová migránsok tízezrei vágyakoznak – miközben te menekültet csak a tévében, meg az óriásplakáton láttál.
Egyébként is mi közöm hozzá,
kérdezed, aztán feljebb csavarod a tizenkétezerrel megóccsított gázkonvektort, amiben halkan sziszeg a közel-keleti orosz importgáz.
Mert ide akar telepíteni a sorosenszeu ezerháromszáz, háború elől menekülőt, miközben egymillióan mentünk el takarítani meg tányért mosni Londonba, Bécsbe, Berlinbe.
Mert itt biztonság van, bár azt nem tudjuk, hogy ki az a tizennyolcezer ember, aki letelepedési kötvénnyel érkezett.
De legalább kifizették a kötvényt, aminek a kamatát persze te fogod visszafizetni.
Paradoxiában nincs terrorizmus, csak bomlott agyú robbantók a körúton és néha fiatalos hevületükben tomboló kopaszok.
Csak nálunk fordulhat elő, hogy lovagkeresztes főplajbászok, miután fricskát kapnak, farokfelvágva átvágtatnak egy bolondnak mondott vénember templomába és azt hiszik, a szájukkal lesznek keresztények. Persze mindezt úgy, hogy a Biblia évek óta csak a konyhaasztalt támasztja, nehogy kilöttyenjen a vasárnapi tyúkleves.
Paradoxiában élni jó,
mert magunk között vagyunk, és senkit nem kell magunk mellett megtűrnünk. Egymást sem.
Ez a mi országunk, ahol az egyetlen komoly jelölt a választásokon a viccpárt.
Ez a hely, ahol az egészség jegyében stadionokat építünk tucatszám, míg a kórházba a budipapír mellé lassan magad viszed az ágyat is.
Apropó kórház: ez a hely, ahol annyira terjednek a rosszindulatú migráncs orvosok, hogy jó eséllyel téged is egy arab gyógyít.
Paradoxia egy olyan hely, ahol a nők szabadságban élnek, miután reggel gyorsan szültek egyet és megetették a vak komondort. A bírónő felveszi az adott napra előírt, tiszta, szigorúan fekete vagy fehér bugyit és elmegy komolyan venni sárba tiport méltóságát.
Ez a hely, ahol az otthonszülés veszélyes, a gyerekotthonokban viszont az államra bízott gyerekek szolgálják ki a pedofil kuncsaftokat.
Mert aki dolgozik, az nem lop, ugyebár.
Jó is, hogy bent van a kölyök a suliban nyolctól négyig, addig se csavarog
A pisa-teszten ugyan elbukunk, de Csepel fénylő csillaga szerint úgyse kell ide annyi diplomás, így hát maradjunk ennyiben. Paradoxia lelkes kis paradoxai hiperbolaként írnak ívet az ötvenkétezres közmunka és a kilencvenegyezres nettó minimálbér közé.
A híres magyar vendégszeretet jegyében rávágjuk az ajtót a kilakoltatott családokra. Mi vagyunk az egyetlen nemzet, akit nem gyűlöl senki, mert mi még egymást is annyira utáljuk, hogy az már pont elég.
Ez az az ország, ahol a női elnyomás jelképe, egy semmiség kendő a lázadás jelképe lehet.
Paradoxia, ahol a fejekben síri csend és koromfekete sötétség ural, az éjszakai lámpák alatt viszont a fényárban már nem lehet az utcán hugyozni.
Ahol az alkotmány alaptörvény, annak a legfontosabb eleme a pedig család. Persze csak egy család, és nem a tiéd.
Paradoxia földjén a fák az égig érnek,
talán kicsit sok is van belőlük, így hát jó alaposan megritkítjuk őket.
Attól félsz, hogy négyszázezer románszerbtót dönt majd helyetted, pedig a londoni pincér is szavazhatna levélben, ha nem ragaszkodna a magyarországi állandó lakcíméhez.
Paradoxiában én vagyok a Soros-bérenc, miközben az ösztöndíjasai a kormányülésen tartanak öregdiák-találkozót. Nekem meg még freemailem sem volt, nemhogy oxfordi kutatásom.
Te közben félsz, rettegsz a migróktól vagy a gázszerelőktől a fotelba ragadva. Jöjjön már valaki és oldja meg ezt, itt! Tegye meg, amit te nem tettél, mert Paradoxiában ciki vagy akár veszélyes kiállni magadért.
Te pedig, két lábon járó paradoxon, vasárnap végre menj el szavazni, mert megmondták ugyan a véleményed, de itt márpedig demokrácia van.
(Vendég szerző: Zsohár Zsuzsanna)
Szerző
