Ez a nap
Újabb vádemelés Trump volt kampánymenedzsere és volt tanácsadója ellen
Robert Mueller, a 2016-os amerikai választási folyamatba történt orosz beavatkozást vizsgáló különleges bizottság vezetője újabb ügyekben emelt vádat Donald Trump elnök volt kampánymenedzsere, Paul Manafort és volt tanácsadója, Rick Gates ellen.
A vádpontok között banki csalás, adócsalás, pénzmosás szerepel. Robert Mueller összesen 32 rendbeli bűncselekmény miatt emelt vádat, miután tavaly már vádat emelt a két férfi ellen pénzmosás gyanúja miatt, valamint azért, mert ukrajnai tevékenységükkel egyikük sem regisztráltatta magát külföldi ügynöki munkát végzőként.
Az új vádirat egyik pontja szerint mind Manafort, mind Gates 2010 és 2014 között a valódinál jelentősen kevesebb jövedelmet vallott be az adóhivatalnak. A Trump-kampány két volt munkatársát azzal is gyanúsítják, hogy mintegy 20 millió dollár értékben banki csalást követtek el, amikor Manafort három különböző bankkölcsönt vett fel a házaira. Ezenkívül több mint 30 millió dollárnyi – elsősorban ukrajnai megbízatásokból származó – jövedelem tisztára mosását is a számlájukra írják.
Elemzők szerint egyik vádpontnak sincs közvetlen köze a Mueller-bizottság vizsgálatainak eredeti feladatához: az elnökválasztási kampányba történt állítólagos orosz beavatkozás feltárásához. Robert Muellernek azonban felhatalmazása van arra, hogy ha a bizottság vizsgálódásai során bármilyen jellegű – nem a vizsgálat tárgyához tartozó – bűncselekményre bukkan, akkor megindíthatja a vádeljárást.
A különleges bizottság vizsgálatai elsősorban Paul Manafort és Rick Gates ukrajnai lobbitevékenységére irányultak. A két tanácsadó ugyanis 2006 és 2015 között az előző ukrán kormányok és Viktor Janukovics volt elnök megbízására dolgozott Ukrajnában.
Manafort 2016-ban öt hónapig volt Donald Trump kampánymenedzsere, Rick Gates pedig a kampány helyettes vezetője volt.
(Forrás: MTI)
Trump volt kampányfőnöke megint kapcsolatba lépett egy orosszal
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is