Connect with us

Banánköztársaság

Ujhelyi: Orbán belerohant a betonba és visszapattant

Megosztás

„Kézenfogva elmegyünk a falig, megállunk, megöleljük egymást” – így jellemezte foghegyről Orbán Viktor az uniós forrásokról szóló tárgyalásokat az egyik legutóbbi tusványosi kinyilatkoztatásakor. A Fidesz miniszterelnöke akkor még magabiztos(abb)nak tűnt, most azonban már hiába dugja zsebre ál-magabiztossággal a kezeit vonulgatás közben, a kapkodás és a bizonytalanság zsigerileg érezhető a tetteiben

Megosztás

„Kézenfogva elmegyünk a falig, megállunk, megöleljük egymást” – így jellemezte foghegyről Orbán Viktor az uniós forrásokról szóló tárgyalásokat az egyik legutóbbi tusványosi kinyilatkoztatásakor. A Fidesz miniszterelnöke akkor még magabiztos(abb)nak tűnt, most azonban már hiába dugja zsebre ál-magabiztossággal a kezeit vonulgatás közben, a kapkodás és a bizonytalanság zsigerileg érezhető a tetteiben – kezdődik Ujhelyi István szokásos heti nyílt levele.

Mondhatnánk úgy is, hogy Orbán – ahogy ígérte – tényleg elment a falig, de ott nem fordult meg ölelkezni, hanem jól beleverték a kobakját a brüsszeli betonba, meg is szédült tőle, azóta pedig csak árnyék-bokszolva próbál pozíciót fogni. Az elmúlt évtizedben hozzászokott, hogy 19-re is húzhat lapot, mert rendszerint bejön neki a lapjárás, most azonban nem feltétlenül ő keveri a paklit.

A zavarodottságot és kapkodást mutatja,

hogy egyre eszementebb hazugságokkal próbálják emelni a tétet a kormányelrántós játékban: most például az EU költségvetése kapcsán hergelnek teljes blődségekkel.

A régi Orbán valóban okos stratéga volt, aki három lépéssel mindig előrébb volt az ellenfeleknél, a mostani azonban láthatóan elvesztette nagyjátékos-jellegét és az Uniótól kapott pofonok után elkezdett valahogy sodródni, a minimalizált pályaelhagyást pedig leginkább csak a szerencsének, néhány körülötte lévő friss szellemnek és – legyünk őszinték – az ellenfelek néha nem túl acélos teljesítményének köszönheti.

Putyin alábecsülte Ukrajnát és saját helyzetét, Orbán is ugyanígy alábecsülte az Európai Uniót, amikor azt gondolta: a szokásos lerohanással, vétó-blöffel és szórakétákkal meghátrálásra kényszeríti majd a forrást befagyasztókat, ahogyan ezt egyébként korábban tényleg rendre sikerült is neki.

De most jött a fal és hiába ment neki, az maradt is a helyén.

Orbán és a Fidesz ahelyett, hogy teljesítené a jogállamisági elvárásokat,

módosítaná a szükséges jogszabályokat, visszaépítené a demokratikus állami rendszereket és visszabontaná a korrupt NER építményét, ehelyett időt húz, okosba’ játszik, próbálja megúszni a kötelezőket az uniós támogatásokért. Régóta keresik, hogy mivel lehet megmagyarázni a források zárolásának fennmaradását, a felelősséget ugyanis ők soha nem vállalják semmiért, most is kell nekik valami indok, amire mutogatni lehet. A gyermekvédelminek mondott provokáció után, illetve ahelyett most újra a menekültkérdés, a jól beégetett „kvóta”, valamint friss ügyként az Ukrajnának nyújtott támogatások kérdése lett egyelőre a kommunikációs megoldás.

Értsd: nem azért nem kapjuk meg a pénzeket Brüsszeltől, mert nem teljesítjük, amit elvárnak érte, hanem mert ez a szemét Brüsszel már elköltötte a nekünk járó milliárdokat ukrajnai fegyverekre, ráadásul ránk akarnak erőszakolni migránshordákat, amiket mi jól nem hagyunk, na ezért sem kapjuk meg a pénzt, ennyi.

A valóság ezzel szemben az,

hogy a hétéves uniós költségvetést rendszeresen és automatikusan felülvizsgálják, ez történik most is.

Ezt Orbánék is pontosan tudják.

Ők hetente módosítanak költségvetést, ha kell; maradjunk ennyiben. Teljes nonszensz és hazugság az is, hogy üres lenne a kassza, hiszen a programok jelentős része éves lebontás szerint kerül finanszírozásra, vagyis a 2026-os Horizon-pénzeket például nem lehetett tavaly elkölteni.

Ezt Orbánék is pontosan tudják.

A jelenlegi hétéves költségvetés elfogadásakor még messze voltunk az orosz agressziótól, így az ukrán konfliktussal összefüggő pénzeket értelemszerűen átcsoportosítással lehet csak felhasználni, részben erről szól a javasolt kiigazítás, de ez nem jelent forrásvesztést. Arról nem is beszélve, hogy a mostani félidős felülvizsgálat egyik központi eleme épp az, hogy nagyobb összeg jusson a menekültkérdés egységes, uniós szintű kezelésére, így például a közös határőrizet megerősítésére és az úgynevezett kibocsátó országokkal való szorosabb együttműködésre.

Ezt Orbánék is pontosan tudják, ráadásul utóbbit épp ők követelik régóta a Bizottságtól.

A Magyarországnak járó források megvannak és rendelkezésre állnak – például a pedagógusok béremelésére szánt pénzek sincsenek befagyva, csak a magyar kormány döntésén múlik, hogy előfinanszírozással lehívja-e ezt a tételt; de ők inkább tovább hazudnak róla -, a nekünk járó támogatások felhasználásához mindössze az lenne a kormány dolga, hogy megfelelő módon teljesíti végre a jogállamisági feltételeket.

Ezt Orbánék is pontosan tudják.

Mégsem ezt teszik, hanem folytatják a kommunikációs hergelést.

Azt hittem korábban,

hogy az óvodások nemváltoztató műtétjéről szóló népszavazás volt a Fidesz-korszak legabszurdabb és legeszementebb propaganda próbálkozása, de a kormánypárt jeles alakjainak mostani nyilatkozatai az Ukrajnában elköltött magyar uniós forrásokról is dobogós helyet érnek majd a történelemkönyvekben. Nemrég az orosz medvéről derült ki egy furcsa puccskísérlet során, hogy bizony megkoptak a körmei és a híres szaglása sem a régi már.

Orbán tévedhetetlenségi legendája és a falig száguldani képes kaszkadőrmutatványai is egyértelműen megkoptak.

Ha nem is meztelen a király, de elég esetlen és már-már nevetséges ebben a mérethibás boxerben. Egy dologban pedig biztos lehet: minden rendszer megbukik egyszer. Az övé is.

Forrás

Szerző