Banánköztársaság
Ujhelyi: közös haza, két ország – Az erkölcstelen profizmussal leuralt nyilvánosság
Nagyot ment – így szokták a fiatalok mondani – Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij kézfogós fényképe a nyilvánosság szinte minden platformján. A Fidesz miniszterelnökének propaganda stábja ugyanis végtelen profizmusról és végtelen erkölcstelenségről tanúbizonyságot téve egy olyan fotót választott a kormányfő közösségi oldalára, amelyen az „ukrán harcos” meggyötörten hódol az „európai középhatalmat építő államférfi” előtt. A találkozásról készült egyéb felvételek persze pontosabb képet festenek a pillanatról, a szemek villanásáról, a kézfejek szorításáról, a zavarodottság és álszentség vibráló érzéséről.
Nagyot ment – így szokták a fiatalok mondani – Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij kézfogós fényképe a nyilvánosság szinte minden platformján. A Fidesz miniszterelnökének propaganda stábja ugyanis végtelen profizmusról és végtelen erkölcstelenségről tanúbizonyságot téve egy olyan fotót választott a kormányfő közösségi oldalára, amelyen az „ukrán harcos” meggyötörten hódol az „európai középhatalmat építő államférfi” előtt. A találkozásról készült egyéb felvételek persze pontosabb képet festenek a pillanatról, a szemek villanásáról, a kézfejek szorításáról, a zavarodottság és álszentség vibráló érzéséről.
A fotó tudatos kiválasztása nem különösebben érdemel több szót: egyszerű pitiánerség,
amely – a propagandisták már említett profizmusán túl – a hatalom birtokosának végtelen frusztrációját igazolja ismét csak vissza. A felvételek utóélete azonban annál inkább megér egy vasárnapi levelet, hiszen tökéletes példája a kettészakított nyilvánosságunknak: a fideszes buborékban a behódoló Zelenszkij, az ellenzéki térben szinte kivétel nélkül a villanó szemű Zelenszkij képét osztották. Ugyanaz a pillanat, de ismét csak két külön valóságban elmesélve és terjesztve. Számomra nem kérdés, hogy a Fidesz folyamatos hatalmon maradása alapvetően egy okra vezethető vissza:
az erkölcstelen profizmussal leuralt nyilvánosságra.
Volt idő, amikor a közrádió gondolkodás nélkül közölte és folyamatosan hírül adta az aktuális miniszterelnök kiszivárgott mondatait,
az állami rádió ma már közszolgálatiság helyett közszolgaiságot végez;
a közmédiába egyébként is leginkább akkor lehet bejutni, ha az ember átmászik a kerítésen.
Az pedig már-már a Muppet Show színvonala,
amikor a Kormányinfón az állampárti befolyás alá tartozó médiumok képviselői – legtöbbször papírból – kizárólag az ellenzéket érintő ügyekre, ellenzéki politikusok mondataira kérik a kormány hivatalos reagálását, a kabinet aktuális döntéseiről, az országot érintő ügyekről csak a kormányfüggetlen újságírók szoktak érdeklődni. A helyzet azonban nem ennyire vicces természetesen, hiszen ez a leuralt és ketté szakított nyilvánosság torzult valóságértelmezéseket eredményez, ami hatalmi szempontból a Karmelitában lévőknek ideig-óráig bizonyosan hasznos – a negyedik kétharmadik kétségtelenül ezt igazolja – viszont az ilyen háborús propaganda rendkívül veszélyes eszköz. Értem és látom, hogy több mint egy évtizede prímán működik a rendszer, de elég, ha egyszer félrevisz a célkereszt.
- Ha hiba csúszik a számításba és például egy nem várt jogállamisági jéghegy tűnik fel a hajó radarján, máris ugorhatnak az országnak, a magyaroknak járó pénzek.
- Ha Putyin gyors ukrajnai lerohanást és rendezést ígér a hosszú moszkvai asztalnál, de aztán mégsem úgy lesz és oda-vissza kell érzékenyíteni a tábort az oroszokkal kapcsolatban.
- Ha a spekuláns békaemberek állandó támadásának tudatában élő, az óvodásokat nemváltoztató műtétektől megmenteni akaró, az ellenzékieket ökölbe szorított kézzel gyűlölő sokaság egyszer csak megfordul.
Az a fajta vakság, illetve indulat, amit elültettek és folyamatosan táplálnak a nyilvánosság minden platformján: közmédiával, kézi vezérelt médiagólemmel, közpénzből fizetett facebook-influenszerekkel, önkéntes uszítókkal, az a megtévesztésen alapuló düh bizony bármikor a hatalom ellen is fordulhat. Az pedig senkinek nem lehet érdeke. Az ellenzéké sem. Annak a tudatos propagandának, amely – egyébként némi józan gondolkodással könnyedén lebuktatható – hazugságokat önt a társadalomra, csak rossz vége lehet. Mert generációs sebeket ejt és visszafordíthatatlanul eldeformálja egy nemzet önképét, jelenét és jövőjét.
A propaganda-gépezet két országra szakította a közös hazánkat
Ma már minden érdemi kérdést az alapján válaszolunk meg, hogy miként viszonyulunk a hatalmon lévőkhöz. Fekete vagy fehér. A Fidesz szerint jó, vagy nem jó. Végtelenül szomorú, hogy az érdemi párbeszéd kiiktatásával – és az erőszakos propaganda gellerműveleteivel – minden kérdés szekértáborokra egyszerűsödött, lassan már az időjárást is az alapján értékeljük, hogy a miniszterelnök úr mennyire fázik reggel.
Ha szerinte hideg van, akkor a fizetett kormány-influenszerek már öntik is a posztokat, hogy csak Gyurcsányék idején volt ennél hidegebb, az ellenzéki tábor közösségi szószólói szerint viszont Orbán hazudik, mert kifejezetten meleg az idő, vagyis fideszbérenc, aki vastag kabátot húz. Ha kormánypárti vagy, akkor az akkumulátorgyárakat a haza megmentőjének, annak kritikusait pedig külföldi érdekek zsoldosaiként látod; ha ellenzéki vagy, akkor az akkugyárak a nemzet vesztőhelyei, amelyek ellen kaszákkal kell kiállni.
Pont, ne tegyél fel kérdéseket, mert nincs más hely, ahova állhatsz. És mindez alapvetően megint a tudatosan építkező propaganda, az erőből kommunikáló, mindent fekete-fehérre osztó, az ellenvéleményeket lefojtó gépezet eredménye.
„Aki uralja egy adott ország médiáját, az eldönti, hogy ki uralja az adott ország gondolkodását és ezen keresztül ki uralja az adott országot”
– ezt az őszinte és egyébként pontos mondatot Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója mondta egy konferencián, mint a Matthias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke. Pontos és igaz a megállapítása, az persze már politikai és erkölcsi kérdés, hogy egy hatalmon lévő elit mennyire törekszik erre és ha el is éri célját, mihez kezd vele, mire használja azt. A Fidesz élt a lehetőséggel, és minden erkölcsi visszakozás nélkül a hatalma megtartására használja folyamatos zsonglőrködéssel.
Abban az egyben tévednek, hogy minden örökké tart és ha egyszer össze is roskad ez az építmény, akkor a bunkerek már készen lesznek, a bankszámlák alszámlái is csurig töltve, nekik nem számít.
Nekünk viszont igenis számít, hogy milyen lesz Magyarország. Ahol senki nem méricskéli a másik magyarságát, ahol senki nem hazudja a másikról, hogy külföldi júdáspénzért árulja a hazáját, ahol a „nemzeti” jelzőnek valódi értéke és tartalma van, nemcsak egy matrica, ami bármire ráaggatható és azt hirdeti „enyimé”.
Ahol a propagandának nem minisztériuma, hanem tananyaga van a szabad egyetemeken.
Tudom, ehhez még sok a tennivaló. De rajtam nem fog múlni.
Szerző
