Connect with us

Kultúra

Ujhelyi: új nemzeti tervre van szükség az uniós helyreállítás alap felhasználására

Megosztás

Ujhelyi István kijelentette: az Európai Bizottság nem hagyta jóvá a Fidesz-kormány által korábban beadott tervezetet.

Megosztás

A magyar kormánynak a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alapok forrásainak lehívásához új nemzeti tervet kell az Európai Bizottság elé terjesztenie – jelentette ki Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön.

Ujhelyi István kijelentette: az Európai Bizottság nem hagyta jóvá a Fidesz-kormány által korábban beadott tervezetet

Az ugyanis sem tartalmában, sem pedig az érdemi és széles körű konzultációt nélkülöző elfogadásában nem felelt meg az elvárásoknak. Megjegyezte: a források befagyasztásához hozzájárultak az azóta is fennálló jogállami kifogások is.

A magyar kormánynak sürgősen változtatnia kell, egy új nemzeti tervet kell az Európai Bizottság elé terjesztenie – jelentette ki Ujhelyi, majd hozzátette: az eredeti dokumentumban szereplő vállalások helyett három ügynek kell kiemelt politikai figyelmet és támogatást kapnia az alapból.

Ezeket felsorolva javasolta, hogy Magyarország fordítson jelentős összeget a támogatásból az „örök rezsicsökkentés” megvalósítására az energiahatékonyság és a lakóingatlanok tömeges, célzott korszerűsítésével. A kormánynak szerinte rászorultsági alapon felvehető élelmiszerkuponokat kellene bevezetnie az alapvető élelmiszerek meghatározott körében.

Javasolta továbbá, hogy a helyreállítási alap szabadon felhasználó összegeiből Magyarország azonnali fejlesztést hajtson végre az egészségügyben, elsősorban a humánerőforrás oldalán.

„Elvárom, hogy a kormány az új nemzeti tervet az önkormányzatokkal és szakmai szervezetekkel folytatott mély, érdemi egyeztetés eredményeként véglegesítse” – tette hozzá a szocialista képviselő.

(MTI)

Orbán egyszer már megígérte, hogy megszűnik Magyarország egyoldalú függősége az orosz gáztól

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük