Kerítésen innen
Ungváry Krisztián: Orbán bukása elkerülhetetlen, csak az ideje kérdéses
Ungváry Krisztián történész a Heti Világgazdaságnak adott interjújában többek között az Orbán-rendszer jellemzőiről, a választási esélyekről beszélt.
Ki a felelős?
Ungváry szerint a rendszerváltás során a pártállam saját maga bontotta le önmagát, bevonva az ellenzékét az új alkotmányos keretek kidolgozásába:
„Ma más a helyzet, az ellenzéket nem vonják be sem a kormányzásba, sem a mutyiba. Ezért a most hatalommal rendelkező félnek nem lesz érdeke, hogy olyan váltást vezényeljen le, amiből sértetlenül kerül ki. Kérdés, hogy az ország mai urai ki tudnak-e alkudni valamilyen egyezséget a fizikai biztonságukért cserébe, vagy mint Nicaraguában a Somoza-diktatúra bukásakor kénytelenek lesznek elmenekülni az országból, csak nem Floridába, hanem például Türkmenisztánba. „
A történész szerint az Orbán-rendszert a putyini berendezkedés szoft változataként lehet leírni:
„Egyelőre nincs szükség ellenzéki politikusok letartóztatására, de az alapelvek ugyanazok, a parlament egy kulissza, a parlamentarizmus és a demokrácia pedig színjáték, a hatalmon lévő, vezérelvű párt parlamenti képviselőit egyetlen személy választja ki, és ők aztán olyan homogénen szavaznak, mint az ötvenes évek óta soha a magyar történelemben. Mégsem maffiaállamnak nevezném, hiszen nem maffia szállta meg az országot, hanem az állam működik zártkörű részvénytársaságként.”
Meggyőződése, hogy a Fidesz uralma halálos védelmet hozott az átmenet, zavarosnak is mondható évei után:
„Ma az emberek zöme azt hiszi, hogy piacgazdaság nélkül is működik az ország, hogy nem Soros nevet a végén. Ez pedig hatalmas tévedés, az államkapitalista megoldásokkal szemben mindig a piac fog nyerni. És a szegény, kiszolgáltatott magyar ember, aki az ellenkezőjében hitt, ugyanúgy rá fog fizetni, ahogy 2008-ban. Csak azt remélem, hogy ekkor majd nem a piacgazdaságon fogja leverni a csalódottságát, hanem azokon, akik megvezették.”
Úgy véli, a magyar belpolitika külföldről determinált. Gyurcsány Ferenc alapvetően a 2008-as világgazdasági válság következményeibe bukott bele:
„Most a nullához közelítő kamatszint környékén nagy a kormány mozgástere, de amikor már nem lesz fenntartható például a rezsicsökkentés, bajba kerülhet.” … „Azt most nem lehet megmondani, melyik lesz a váltópárt.” … „Az, hogy most nincs ellenfele a Fidesznek, gyorsan változhat.”
Szerző
Friss
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!