Sport

US Open: Gálfi Dalma és Fucsovics Márton a legjobb 64 között

Már az is nagy szó, ha valaki alanyi jogon, a viláranglista helyezése alapján, vagy a kvalifikációból feljut egy-egy Grand Slam-torna 128-as főtáblájára.

Hétfőn három magyar teniszezőből kettő továbbjutott a második fordulóba

Bondár Anna szettelőnyről kikapott az olasz Camila Giorgitól. A világranglistán 55. magyar teniszező nagyot küzdött az első szettben, melynek közepén háromszor is a fogadó nyerte a játékot. Mivel ebből kétszer ő örülhetett, brékelőnybe került, amit a szett végéig meg is őrzött. A második játszmában 2:2 után a magyar teniszező el tudta nyerni riválisa szerváját, de nem tudta kihasználni helyzeti előnyét, riválisa rögtön javított, majd 4:3 után ismét elnyerte Bondár adogatását és kiszerválta a szettet.

Az egyenlítés után Giorgi lendületben maradt, Bondár rögtön hátrányba került, és számára már nem volt visszaút az 1 óra 43 perces mérkőzésen. Camila Giorgi következő ellenfele az amerikai Madison Keys lesz.

Gálfi Dalma két játszmában legyőzte a spanyol Nuria Párrizas Díazt 

Az első négy gémben mindketten hozták a saját szervájukat, a következő ötben viszont egyszer sem. A világranglistán 91. Gálfi a szett végén aztán újra jól adogatott, és 35 perc alatt előnybe került. A második játszmában megint együtt haladtak a felek, ekkor 3:3-nál jött a Gálfi-brék, és innen már a magyar teniszező nem engedte ki kezéből az 1 óra 22 percig tartó csatát.

Gálfi a következő fordulóban a brit Harriet Dart lesz, aki óriási megeleptésre 7:6(8), 1:6, 6:3 arányban legyőzte a 10. helyen kiemelt Darja Kaszatkinát. A brit és a magyar teniszező korábban még nem játszott egymás ellen.

Maxime Cressy a harmadik játszmában feladta az összecsapást

Az elmúlt időszakban sokszor sérüléssel bajlódó, a világranglistán 98. helyezett Fucsovics Márton és riválisa is hozta adogatójátékait az első szettben, a rövidítésben pedig Fucsovics hiába vezetett 4-3-ra, 7-4-re, végül Cressy volt jobb, aki 57 perc alatt jutott szettelőnyhöz.

Az amerikai rögtön brékkel nyitotta a második játszmát, majd már a szettért adogatott, amikor Fucsovics visszabrékelt, és “lendületből” egyenlített. Sőt, a folytatásban is remekelt, 5:1-re elhúzott, ám ekkor Cressy jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot.

Fucsovics a következő fordulóban a spanyol Alejandro Davidovich Fokinával találkozik. Fucsovics és Fokina korábban egyszer mérkőzött meg egymással, tavaly a rotterdam fedettpályás tornán a magyar teniszezp 6:3, 6:2 arányban nyert

US OPEN

Női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért): 

Camila Giorgi (olasz)-Bondár Anna 4:6, 6:3, 6:1
Gálfi Dalma-Nuria Párrizas Díaz (spanyol) 6:4, 6:3

Férfi egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért): 
Fucsovics Márton-Maxime Cressy (amerikai, 30.) 6:7 (4-7), 7:5, 5:1-nél Cressy feladta

Ha megírná véleményét, vagy megvitatna ezt-azt másokkal, esetleg kérdése lenne a cikkel kapcsolatban, Facebook oldalunkon megteheti!

SportXpert.hu

About Author

Comments (1)

Szólj hozzá!