Kerítésen innen
Vágó Gábor szerint Gyurcsány piás volt az egyeztetésen
Megvolt a demokratikus oldal egyeztetése. Megoldások ugyan nem születtek, de legalább szóba álltak egymással a pártok vezetői. Ilyen egyeztetésen az LMP először vett részt. Vágó Gábor, a küldöttség tagja elég kritikusan nyilatkozott a megbeszélés után, hiányolta például, hogy nem kapott Gyurcsány viszkijéből, amit szerinte a házigazda viszont alaposan megkóstolt.
Egy asztalnál, de egy nyelven is?
Az MSZP-Párbeszéd és az LMP, képviselői azzal a szándékkal ültek asztalhoz, hogy megbeszéljék, lesz-e koordináció a pártok között az egyéni választókörzetekben, és amennyiben lesz, hogyan. A tárgyalást követően nem sok új fejleményről számolt be a Jobbik-mentes tárgyalás csapata.
Közepesen száraz pogácsa
Az LMP kecskeméti jelöltje a 444 riporterének ennek okáról azt mondta, hogy köszöni a DK-nak a meghívást, megsüvegeli a gesztust, és a pogácsa is csak közepesen volt száraz, de még így is hagy némi kívánnivalót maga után a vendéglátó, Gyurcsány Ferenc viselkedése.
A 444 riporterének kérdésére, miszerint hogyan érti Vágó a részegséget Gyurcsány esetében, a politikus azt mondta: azt mind fizikailag, mind a szó átvitt értelmében komolyan kell venni. Szerinte az az alázat, ami az LMP-ben a párt komfortzónájából kilépve megvolt akkor, amikor leült tárgyalni a baloldali pártokkal a koordinációról, Gyurcsánynál csak mérsékelten volt tapasztalható.
Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje a balos egyeztetésről azt mondta, továbbra is kitartanak a teljes ellenzéki koordináció mellett, hétfőn le akar ülni beszélni Vona Gábor Jobbik-elnökkel az ügyről. Ungár Péter, a párt elnökségi tagja ezt azzal egészítette ki, hogy sajnálja, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK nem akar koordinálni a Jobbikkal. Arra az újságírói kérdésre, miszerint miből gondolja azt Ungár, hogy Gyurcsány nem akar megállapodni a Jobbikkal, a politikus így válaszolt:
„Onnan, hogy Gyurcsány Ferenc a szájával ezeket a szavakat mondta nekünk.”
Az is tény, hogy kár meglepődni Gyurcsány elzárkózásán, hiszen ő folyamatosan ezt az elvet képviseli. A napokban puhított ugyan álláspontján, de az is csak az új parlamentben, egyes témák kapcsán történő esetleges koordinálásra vonatkozott.
forrás:444/ azonnali.hu
Szerző
Friss
- Ágoston László: ‘a dicsőséges fülkeforradalmár státusz már régen a múlté’
- Hajnal Miklós: Magyar Péternek szabad a pálya
- Az emberség kellékei – Alföldi Róbert jelmeze és Kováts Adél széke is kalapács alá kerül – Licitáljon, hogy segítsen…
- Magyar György: a NER ámokfutásánál a pártállam gyülekezési törvénye is tisztességesebb volt
- Kimaradni, benn is lenni, sok pénzt kapni, elmulatni!
- ‘Most kell lépni’ – demonstráció a Ferenciek terén
- Vitézy Dávidnak van egy ötlete: barátaival leült a terepasztalhoz, kipöckölte az összes zavaró tényezőt (a kerületi önkormányzatot, a lakókat, az autósokat) és azt mondta: akkor ez így lesz
- Bohár-életmű: ’15 éve kergetem őrületbe a politikusokat’ – Lesz mit mesélni az unokáknak…..
- Hogyan válasszunk nyári gumit az ADAC 2025 teszt alapján?
- Győzött-e a DK? Vajon mire gondoltak a Varju Lászlóra szavazók?