„Vagy eszem hónap végén, vagy a gyógyszereket váltom ki”

Valószínűleg bennem van a hiba, ha már megszűnt hazánkban a szegénység, nincs éhező gyermek, akkor mi a fenének osztanak ételt, krumplit, almát, a fideszesek többnyire karácsony és a választások előtt „Kánaán földjén”?

Azt meg végképpen nem értem,

hogy a nagy jóléttől eltelt magyar emberek miért várakoznak hosszú órákon át azért, hogy pár kg krumplit, lisztet, és más tartós élelmiszert hazavihessenek. Valószínűleg Soros szállítja különgéppel a nélkülözők sokaságát, hisz’ a kedves vezető a saját szájából mondta, hogy nálunk fene nagy jólét van.

A láthatatlan Magyarországról két igaz történetet szeretnék elmesélni a közelmúltból

Az ingyenes ételosztásokon mind több, a kopott öltözetű, egykor talán jobb napokat látott nyugdíjas. Öreg napjaikra oda jutottak, hogy hó végére elfogy a kevés, összekuporgatott pénzük, idős korukra a társadalom számkivetettjeivé váltak. Egy dolgos élet van mögöttük, most egyik napról, a másikra élnek. Nem tudom, miért jutottak ide, de ahogyan állnak a sorban az ételhordójukkal, benne van a kis életük minden búja, keserve.

„Nem ezt érdemeljük, hiszen még tudtunk dolgoztunk. Egyedül maradtam, gyerekeim messze költőztek, senkire sem számíthatok”

– mondja egy idős úr.

„Mit kezdjek a 62 ezer forintos nyugdíjammal, hó végén, ha elfogynak a gyógyszereim, akkor vagy a recepteket váltom ki, vagy ennivalót veszek. A kettő, együtt nem megy. És akkor még ott a rezsi, bár ahogy lehet a gázzal, a villannyal is takarékoskodom.

Többen egyetértően bólogatnak, arcuk elborul, néhányuk szemében könnycsepp is megjelenik.

Egy korábbi, hideg téli napi ételosztáson a környező fákra, padokra sálakat, kesztyűket kötöttünk

Először csak nézegették az ebédre érkezők a meleg holmikat. Mikor elmondtuk, hogy bárki elviheti bármelyiket, percek alatt minden gazdára talált. Egy hatvanas éveiben járó hölgy a sapkákat próbálgatta. Második, harmadik próbálás után megkérdezte, ugyan mondjam már meg, melyik áll neki a legjobban, lévén tükör nem volt a téren. Elszorult a szívem, amikor hozzátette,

„uram, nem tudom elhiszi e, de nekem még sohasem volt olyan sapkám amit télen hordhattam volna”.

Közösen sikerült a leginkább kedvére való fejre valót kiválasztani. Nem tudom szabad- e írnom- de tényleg így volt–úgy örült a meleg sapkának, mint egy gyermek.

A Fidesz uralta honban sok millióan az élet árnyékos oldalán tengődnek.

Ők nem élhetnek úgy mint a nemzet egykori kaszinósának becses neje, nem telik elegáns órákra, méregdrága táskákra, az ő gyermekeik nevén nincsenek luxuslakások,szőlőbirtokok. Nekik a szélfútta házukon, a kopott bútoraikon, az üres hűtőn kívül semmijük sincs. Az ő álmaik földhöz ragadottak. Örülnek, ha időnként csirke farhátat tudnak venni. Számukra nem az arany ékszer, a több százezres külföldi utazás jelenti az örömet. Boldogok, ha gyermekeik este nem éhesen fekszenek le. Tízezrek számára pedig csak az utca maradt, nincs még fedél sem a fejük felett. Orbán Magyarországán milliók nem vágyhatnak másra, csak arra, hogy ebben a mai embertelen világban, egyszer ők is embernek érezhessék magukat.

Ferenc pápa a Szegények világnapján nemcsak a keresztény emberek számára fogalmazta meg üzenetét:

„Nemcsak azokkal kell jót tennünk, aki szeret bennünket, adjunk annak, aki nem tudja azt visszaadni, vagyis szeressünk ingyenesen.”