Kerítésen innen
Most valld be: valódi civil vagy, vagy ‘közéleti’ civil! – Lánczi Tamás ‘szigorítást prédikál és legurít rá egy pikolót’?
Szerdai hír volt hogy Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal ‘feje’ havi 500 ezer és 1 millió forint közötti fizetést a lobbiszervezettől, mely sörszövetséget külföldi tulajdonban lévő cégek, a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Borsodi Sörgyár Kft. és a Carlsberg Hungary Kft. alkotnak. Csütörtökön pedig már szigorításokat lát szükségesnek az úgynevezett „szuverenitásvédelmi jogszabályokban”, mondván a „2022-es választási visszaéléssel”, az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) körüli állítólagos botrányokkal, valamint az Európai Unió intézményeinek „nemzeti szuverenitást sértő” lépéseivel indokolt közleményében.
Beindult a tipikus NER-kommunikáció: két bizonyítékok nélkül gerjesztett hír hatására beindul a kormánygépezet és üt-vág, ahol jónak, számára célravezetőnek gondolja.
Irgum és burgum
Szigorításokat lát szükségesnek az úgynevezett „szuverenitásvédelmi jogszabályokban” Lánczi Tamás hivatala a következő kulcsterületeken:
- Szét kell választani a valódi civil szerveződéseket és azokat a „közéleti szervezeteket”, amelyek politikai tevékenységet folytatnak.
- „Közéleti szervezetek” esetében a pártokra vonatkozó szigorú szabályozást kell alapul venni, és meg kell tiltani a külföldi finanszírozást.
- Be kell zárni azokat a kiskapukat, amelyeket kihasználva külföldi érdekcsoportok a magyar közéletet befolyásoló tevékenységeket tudnak finanszírozni.
- A „közéleti szervezetek” esetében ki kell zárni minden olyan finanszírozási módot, amely alkalmas arra, hogy külföldi szereplők elrejtsék valódi identitásukat.
- Meg kell teremteni ezen jogszabályok kikényszeríthetőségét, a „közéleti szervezetek” átláthatóságát és külső befolyástól mentes működését.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Ha már lúd…?
Az úgynevezett szuverenitásvédelmi törvény miatt az Európai Bizottság egy évvel ezelőtt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, mivel, a törvény már eleve sérti
- az uniós demokratikus értékeket,
- a demokrácia elvét és az uniós polgárok választójogát
- és az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített számos alapvető jogot.
Az USAID-t – amelyet Lánczi hivatala a szigorítás egyik indokaként jelölt meg – azzal a céllal alapították, hogy nemzetközi segélyezési programjai révén visszaszorítsa a szovjet befolyást. A szervezet az amerikai kormány független ügynöksége, amely elsősorban külföldi civil szervezeteknek nyújt támogatást, és a fejlesztési támogatások kezeléséért is felelős.
Csak úgy….
A 24.hu híre szerint míg Lánczit egy éve a „külföldi befolyásszerzési kísérletek” megakadályozására létrehozott hivatal élére nevezték ki, a sörszövetséget külföldi tulajdonban lévő cégek, a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Borsodi Sörgyár Kft. és a Carlsberg Hungary Kft. alkotják. Az általuk befizetett tagdíjakból működik a szervezet, amelynek céljai közt szerepel, hogy képviselje az ágazatot a kormányzati szervek előtt. A sörszövetségtől kapott juttatás Lánczi vagyonnyilatkozatából derült ki, korábban semmilyen információ nem jelent meg a nyilvánosságban arról, hogy a politológus a söripar érdekvédelmi szervezetének dolgozott. Lánczi Tamás, a Magyar Sörgyártók Szövetsége és a négy, a szervezetet alkotó nagy sörgyár is hallgat arról, hogy milyen jogcímen és mennyi ideig kapott havi 500 ezer és 1 millió forint közötti fizetést a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője a sörszövetségtől. Lánczi vagyonnyilatkozatából az is kiderül, hogy kinevezése óta 65 millió forinttal növelte a vagyonát.
Csak úgy….: Lánci úr vagyonnyilatkozata
„… a hvg.hu közérdekű adatigényléséből kiderült, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökeként nagyobb fizetést kap, mint a miniszterelnök. Lánczi Tamás havonta bruttó 5,4 millió forintot keres. Ezen felül évi 500 ezer forintos ruhapénz, 411 ezres SZÉP-kártya-juttatás is jár neki, a Skoda Superb autóját pedig magáncélra is használhatja. Tetemes vagyonra tett szert az egy éve felállt Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke, Lánczi Tamás, aki oldalakon keresztül soroltabevallásában az ingatlanjait: négy lakása van az I. kerületben, egy a szomszédos XII. kerületben, és öt éve vett egy 47 négyzetméteres vadászházat Nagymaroson is. Kinevezése óta közel 65 millió forinttal növelte a vagyonát. Tavaly februárban még 347 millió forintos megtakarításokról számolt be, idén januárban már összesen 412 millió forint szerepel a nyilatkozatában. Miből is jön ez össze?
- 157,8 millió forint állampapírban,
- 72 millió forint befektetési alapban,
- 69 millió forint kötvényben van, és ezen kívül
- 59 millió forintot készpénzben (frissítés: cikkünk korábbi verziójában csak 50 millió forint szerepelt),
- 30,3 millió forintot pedig a bankszámláján tart. Ezen kívül még
- 23,4 millió forint egyéb megtakarításról számolt be.
Szerző
Friss
- Most valld be: valódi civil vagy, vagy ‘közéleti’ civil! – Lánczi Tamás ‘szigorítást prédikál és legurít rá egy pikolót’?
- Hajrá, Nagy Márton! Egy országgal együtt szurkolok önnek, hogy legyen legalább egy fránya szám, amit eltalál
- Dél-Amerika Pécsen szándékos gázolás a járdán és előkerült a macséta is
- Magyar György: Szuverenitásvédelmi Hivatal = üvegtigris vízipisztollyal
- Orbán Viktor meghívást kapott egy magyar szivárványcsaládhoz – Ha ‘falat akar bontani’…
- Nagy Márton ‘költségvetési szakértő nepper’ – Ha más is olyan ‘sikeres’ gazdasági szakértőre vágyna, mint Ő
- Amíg a partizános csörtén pörögtünk, megjött a Magyar Közlöny formájú nagy fekete autó 854 önkormányzathoz
- Észhez tér-e végre az EU?!
- Földrengés volt az éjjel Magyaroroszágon
- Széchenyi Bence: Széchenyi a magánvagyonából csinált közvagyont, Tiborcz fordítva