Kerítésen innen
Varga Judit gigatévedése: nem csak akkor ütik az embert, ha jó helyen kapiskál, akkor is, ha hazugságon kapják
Varga Judit, az éppen két pad közötti állapotban lévő -már nem igazságügyminiszter, de még nem EP-képviselő- közszolga hazai terepen, a HírTV-ben adott interjút arról, hogy miként képzeli a jövőjét.
Varga Judit, az éppen két pad közötti állapotban lévő -már nem igazságügyminiszter, de még nem EP-képviselő- közszolga hazai terepen, a HírTV-ben adott interjút arról, hogy miként képzeli a jövőjét.
Ütnek, és ez jó…..?
A következő időszaknak a feladata, hogy a Fidesz meghatározza a végleges EP-listát
-csapott a húrok közé az ex miniszter. Arra a felvetésre, hogy rengeteg kritika érte a munkáját és a lakosság azt látta, hogy folyamatosan harcol vagy az ellenzékkel, vagy Brüsszellel, Varga úgy felelt,
az a jó jel, ha az embert ütik, mert akkor jó helyre tapintott.
Példaként említette a gyermekvédelmi törvényt, amivel -szerinte- hatalmas nemzetközi lobbit lepleztek le.
Ezt hogy gondolja, Varga exminiszter?
Szerinte
van mitől félniük azoknak, akik őt folyamatosan támadják itthon, vagy akár külföldön, azok egy ideológiai harcot képviselnek és a magyar emberek érdekei ellen dolgoznak.
Arra nem felelt egyértelmű igennel vagy nemmel, hogy ő akart-e visszamenni Brüsszelbe dolgozni, csak annyit mondott, korábban is dolgozott ott és látta a folyamatokat, a diplomáciai közegben való jártassága alkalmassá teszi őt arra, hogy az álláspontját érvényesíteni tudja ott is.
A kommentekből….
„És ezek után még mindig pökhendi, arrogáns… Ahelyett, hogy szerényen meghúzná magát, és örülne, hogy mehet Brüsszelbe a böri helyett…”
„A jogász társadalom szégyene ön. Egy bűnszervezet működött ön alatt, amíg igazságügyminiszter volt. Jobb lenne, ha eltünne a közéletből. És én nem vagyok baloldali, úgy írom ezt.”
„Igazi gazságügyi miniszter, még így lemondva is… Szuperül tud hazudni!”
„Mikor a h_lyegyerek magyarázza a bizonyítványát… ”
„Jó munkád jutalma, hogy a börtön elől “száműztek” az EU-ba…”
„Miért ilyen korán mondott fel hol vannak még a választások. szorul a hurok a Völner Pali ügyében arról miért nem beszél.”
„Jucus, nem fárasztó állandóan hazudozni? Ma már nem is emlékszel arra, amit tegnap hazudtál! Jucus, tudom, hogy szereted a hegedűt:
Nemsokára elhúzzák a nótádat!”
„Mennyire furi, hogy habizik a pofátok, hogy az szemet eu meg brusszel, de amikor kibasznak akkor valahogy megis a nyugat fele huzod te is a csikot meg veletlenul sem moszkva vagy peking van ankara esetleg minsk fele.”
„Sok vizet nem fog zavarni. Persze el kell adni a híveknek ezt is valahogy.”
Szerző
Friss
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?