Kerítésen innen
Varga Juditnak kívül tágasabb? – Pukkanóban a lufi….
A Magyar Nemzet úgy értesült „kormányközeli forrásától”, hogy a 2024-es EP-választásokon Varga Judit igazságügyi miniszter vezetni 2024-ben a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját. Sikersztori, vagy spájz – majd elválik.
A Magyar Nemzet úgy értesült „kormányközeli forrásától”, hogy a 2024-es EP-választásokon Varga Judit igazságügyi miniszter vezetni 2024-ben a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját. Sikersztori, vagy spájz – majd elválik.
Európai „csatár-hegedűs-zongorista”
Varga Judit, aki már többször kinyilvánította, hogy jobboldali fordulatot vár a jövő évi EP-választásoktól, aktív szerepet fog vállalni az európai kampányban, és a konzervatív erők megerősödéséért fog dolgozni
– közölték a lap kormányközeli forrása.
…és a Schadl-ügy?
A portál hosszasan sorolja, hogy miért Varga a legtutibb választás:
- „2019 óta a negyedik Orbán-kormány igazságügyi minisztere, az azt megelőző években pedig Brüsszelben és Strasbourgban képviselte Magyarországot.
- 2009-től kilenc évig dolgozott az Európai Parlamentben politikai tanácsadóként, ahol három évig tagja volt Áder János EP-képviselő, későbbi köztársasági elnök csapatának. A Brüsszelben és Strasbourgban eltöltött évek alatt Varga részletes ismeretekre tett szert az európai uniós intézményrendszer és jogalkotás működése terén,
- 2018-ban a miniszterelnök javaslatára Áder János volt államfő az európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárrá nevezte ki.
- A jogász végzettségű politikus államtitkárként részt vett a Judith Sargentini-féle, magyar jogállamiságot kétségbe vonó jelentés állításainak megcáfolására törekvő kormányzati jogi érvrendszer kidolgozásában, majd később képviselte a magyar kormányt a 7-es cikk szerinti eljárás vitáiban.
- 2019. július 11-én Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára az Orbán-kormány igazságügyi miniszterének nevezték ki, az igazságügyi tárca mellett pedig az uniós ügyek képviselete is az ő feladata lett. Miniszteri kinevezésének átvételekor Orbán Viktor úgy fogalmazott: „Új csatárt igazoltunk”….
Tovább is van….
- három gyermek édesanyja, köztársasági ösztöndíjas jogász, aki tárgyalóképes angol, francia és német, társalgási szintű spanyol nyelvtudással rendelkezik.
- a Forbes Magazin szerint 2019-ben a hetedik, 2020-ban pedig a harmadik legbefolyásosabb női közéleti szereplő volt Magyarországon.
- aktívan érdeklődik a sportok iránt, valamint gyermekkora óta hegedül.
Friss
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….