Blogbazár
Varga: mondhatnám, hogy sülne le a képéről a bőr, de nem mondom, mert nem sül…!
A Kedves Vezető, újabban már jacthügyekért is felelős minisztere, nevezett Szijjártó Péter a napokban, megszakítva adriai hómofiszozását, Debrecenbe látogatott. Hurrá!
Gondolom, azért nem szolgálati tengerjáróval, mert Debrecen nem egy vizes élőhely
A csapvíz meg olyan klóros, hogy abba egy hatmilliárdos hajót, ki az a hülye, aki tönkretesz. Nehéz lenne vele parkolni, vagy fél, hogy lefotózzák. Isten tudja miért, mert az akarat, a kellékek (állami tőgyön tejelt oligarcha, repcsik, jachtok, talált, vagy örökölt, vagy ilyesmi lóvé rogyásig) az meglenne hozzá. Mindegy, az ő baja. Vagy a mienk, a néha bávatag népé.
Szóval, a csupaszív, csak a munkájának élő, becsületes, plebejus, aszkétaéletet élő, drága külügyminiszterünk nem bízta a véletlenre magát. Ha már ideiglenesen hazánkba tartózkodik – lehet olajcserés a jacht, vagy nagyszervíz?
Ki tudja?
Például a múltkor se működött benne az adó, ami kötelezően jelzi hova is megy. Mondjuk, általában rendre akkor krepál be egy ilyen cucc ezekben a hatmilliárdos ladikokban, ha címeres gazemberek ülnek rajta.
….Hol tartottam?
Ja! Hogy Debrecenbe jött Szijjártó tekintetes úr. Debrecenben mi, a hálás nép, most nagyon boldogok vagyunk, mert nem elég, hogy időt szakított kelet kapujára a naccs’úr, de még ajándékot is hozott!
Egy kupakot!
Értik, remélem, mert én nem nagyon. Most mondhatnám azt is, hogy sülne le a képéről a bőr, de nem mondom, mert nem sül. Áthajózta a fél Adriát – azért nem az egészet, mert fegyelmezett a mi emberünk. Ha már azt mondta a Kedves Vezető, hogy aki magyar, annak kevesebb Adria. Hátja!
A fele lett Péter, maradhat? – csak azért, hogy hozzon a hálás debreceni népének egy nyomorult kupakot!
Mindig is nagyvonalú volt, de most igazán megszaladt a fantáziája!
És amitől tényleg minden debreceninek kötelezően bekönnyesedett a szeme, hogy a debreceni a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt támogatta ezzel a csodálatos ajándékkal. A kupakkal. Az pedig biztosan csak a véletlen műve lehet, hogy nem volt nála még egy kupak, mert a másikkal például
meglephette volna a Debreceni Egyetem onkológiai részlegén azokat a kezelésre váró betegeket, akik rendszeresen hosszú sorokban, a szabad ég alatt várnak órákat, sokszor nem is a gyógyításra, csupán a regisztrációra.
Szijjártó Péter az Adrián veri magát, majd kikéri magának, ha valaki meg meri kérdezni, mi a lófüttyből „dolgozik otthonról” egy, a megszólalásig (és megszólalás után is) oligarchának látszó cimborája 6 milliárdos, Lánchíd méretű luxuscirkálóján.
Viszont eszébe sincs elgondolkozni azon,
vajon miért is lehet ennyire aljas az általuk teremtett, maguk képére formált világ, hogy daganatos betegek, köztük sokan pokoli fájdalmakkal, leromlott fizikai állapotban állnak a szabad ég alatt a tűző napon olykor két-három órát csak azért, hogy egyáltalán az onkológiai osztály portájára bejussanak!
Értjük mi ezt?
Daganatos, rákos emberek százai naponta állnak az utcán, tűző napon, vagy esőben a sorukra várva órákat, mert az ő magánéletük ez lett! Nekik ezt adta ez a nyomorult rendszer! Szijjártónak meg, aki 96-ban még a klaffogópapucs – műanyagzokni kombóban súlyzózott a kis padlásszobájában, mára, – nuku meló – csupán két évtizedes fideszes múlttal a háta mögött, milliárdos luxusjacht dukál. Ez meg az ő magánélete!
Értjük mi ezt? ÉRTJÜK MI EZT? Kötve hiszem!
Utóirat:
Azt üzenem a Kedves Vezetőnek, a vejének, a nemzeti gázszerelőnek, Garancsinak, Szíjjnak, mindnek, hogy közelít az idő, mikor az ellátatlan betegek minden fájdalmas sóhajtásával, kínjával, a rohadt luxushajóik minden négyzetcentijével, diktatúrájuk okozta összes szenvedéssel, rabolt milliárdjaik minden fillérével el kell számolniuk!
Szerző
