Blogbazár
Vásárhelyi Mária: a propaganda célokkal elfogadott törvénnyel 3:0-ra győzött az embertelenség és az aljasság
A személyre szabott törvényalkotás a jogállam megcsúfolása, de legalább egy embernek és a mögötte álló maffiának jó. De mit mondhatunk arról, amikor olyan törvényt hoz a pártállam, ami mindenkinek – beleértve saját magukat is – rossz.
Ilyen pl. a gyermekek örökbefogadásáról most elfogadott törvény,
amely lényegében lehetetlenné teszi, hogy meleg párok gyereket fogadjanak örökbe. Az ő helyzetük már eddig is nagyon nehéz volt, ha szerettek volna örökbefogadni, elképesztő akadályfutást kellett végigcsinálniuk ehhez, mivel mindig is hátrányban voltak minden más indulóval szemben, és sokszorosan nehezített pályán kellett megküzdeniük azért, hogy gyereket nevelhessenek. A most elfogadott törvény azonban végleg megfosztja őket ennek esélyétől.
Csak akkor lehet az övék egy gyerek, ha már végleg senkinek nem kell, ha az egész országban nem találnak egyetlen hetero párt sem, aki örökbe akarná fogadni a gyereket.
Ez a törvény, azontúl, hogy rasszista, homofób, kirekesztő a párok számára,
a gyereket is megbélyegzi és traumatizálja egész életére, hiszen ő lesz az, aki senkinek nem kellett, akit senkire nem sikerült „rátukmálni”, és így került azonosnemű nevelőszüleihez.
A szemlélete hű tükre annak az elvetemült, embertelen, gonosz világlátásnak,
amilyen a mai politikai vezetés – élén a fideszfülebevalós „családbarát” miniszterasszonnyal. Mindemellett
tipikus esete annak, amikor egy törvény nemcsak annak rossz, akit büntetni akarnak, hanem mindenkinek: a gyereknek, a gyerekre vágyó meleg párnak és az államnak is. Hiszen a megbélyegzett gyermek nem kerülhet egy gondoskodó és szerető családba, hanem marad a rideg, szeretetnélküli, alulfinanszírozott intézetben, ahonnan aligha van esélye súlyos traumák nélkül kikerülni és egészséges lelkű felnőtté válni.
Természetesen szörnyű a gyermekre vágyó meleg párnak, akit az állam megfoszt attól, hogy élete kiteljesülhessen, szerethessen és felnevelhessen egy gyermeket. De rossz az államnak is, hiszen rajta marad a feladat, hogy felnevelje az általa is agyontarumatizált gyereket, akit megfoszt attól, hogy egy gondoskodó, szeretetteljes környezetben egészséges felnőtt emberré váljon.
Ezzel a kizárólag politikai megfontolások alapján propaganda célokkal elfogadott törvénnyel 3:0-ra győzött az embertelenség és az aljasság.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
Code of your destiny
2025.04.16 19:48 at 19:48
I’m really inspired along with your writing skills and also with the structure in your weblog. Is this a paid theme or did you customize it your self? Anyway keep up the excellent high quality writing, it is rare to look a nice blog like this one nowadays!