Blogbazár
Vásárhelyi Mária: Színház- és Filmművészeti Egyetem, volt sok nagyszerű évtizeded, csodálatos művészeket adtál nekünk és a világnak, nyugodj békében!
A Színház és Filmművészeti Egyetem mellett, néhány rövid, gondolatnak nehezen nevezhető idézet azok közül, amelyeket Maróth Miklós, az MTA-tól elrabolt kutatói hálózat elnöke, az elmúlt időkben szükségesnek tartott megosztani a nyilvánossággal a vasárnap.hu nevű, nem létező internetes portálon.
„Természetesen nem vagyok híve a „barátnők” felelőtlen váltogatásának,
de a lány viselkedését sem értem meg. Az ugyanis, aki gondolkodás nélkül fejest ugrik az első barátságosan feléje forduló férfi ágyába, ne szidja a csábítókat. Először nézzen magába, aztán gondolkozzon el, miért viselkedhetnek a férfiak felelőtlenül.”
„Ha körülnézünk, akkor azt látjuk, hogy a mai politikai vezető rétegnek nincs vagyona, szemben az előzővel.
Elég Gyurcsány Ferencre utalni, aki köztudottan nagy vagyont halmozott fel, de utalhatnánk Kóka és Oszkó miniszterekre is. Hasonló személyeket a mai kormányban nem látunk.”
„Újságot olvasva, híreket hallva más sem kerül az ember elé, mint az, hogy hol hány autó ütközött össze,
hány halott és súlyos sebesült van, hány órára zárták le a fél autópályát, vagy merre kell kerülni. És ez így megy estig. Tulajdonképpen az ember nem érti, hogyan lehet összeütközni, amikor mindenki egy irányba halad.”
Eötvös József, Eötvös Lóránd, Kodály Zoltán, Szentágothai János, Berend T. Iván, Kosáry Domokos és Lovász László után ma, ez a Szabad Nép munkáslevelező tagozatába is csak vigaszágon bejutó korlátolt nyalonc, aki ugyanolyan lelkes kiszolgálója volt a kádári- mint a mai diktatúrának, a magyar tudomány teljhatalmú ura. Ez a magyar tudomány, és tudományos elit totális megalázása és meggyalázása.
Magyar Tudomány, volt sok szép, termékeny, felemelő korszakod, nyugodj békében!
És ma bevégeztetett a hazai színház és filmművészeti képzés, egyetem története is
Mostantól az az ember kap korlátlan hatalmat ezen a területen, aki az elmúlt időben már sikeresen tönkretette a Nemzeti Színházat és szétverte a kaposvári színészképzőt is.
Ezeken a helyeken már bizonyította, hogy rombolásban verhetetlen, így most rábízták a nemzetközi hírű, a magyar színházi és filmvilágnak nagy művészeket és kiváló szakembereket adó SZFE-t.
Biztosak lehetünk benne, hogy ő nem kalapáccsal, hanem baltával fogja szétverni
mindazt, amit hosszú-hosszú évtizedek alatt a hazai színházi- és filmes szakma felépített. Színház- és Filmművészeti Egyetem volt sok nagyszerű évtizeded, csodálatos művészeket adtál nekünk és a világnak, nyugodj békében!
Az értelmiség meg csak áll és döbbenten nézi a pusztítást
Aki tudott már elmenekült, az itt maradottak egyik felét már kinyírták, a másik fele meg még mindig azt hiszi, hogyha lapít, akkor meg fogja úszni. Pedig nem fogja!
Mert ennek a hatalomnak az a természete, hogy mindenkit tönkretesz, aki nem hajlandó a behódolásra, az önfeladásra.
Márpedig valódi tudományt és művészetet csak autonóm emberek tudnak művelni, akiket ez a rendszer ellenségnek tekint, és amint útjába kerülnek, el fogja takarítani őket.
Szerző
Friss
- Trump megfűzte Putyint, hogy segítsen megállapodni Teheránnal – Cserébe….
- Megvan, hogy ki irányítja ezentúl az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségét
- Szegény fotós előre szaladt, hogy lekaphassa az érkező loholót? – érdeklődött egy kommentelő Szijjártó újabb szaladgálásával kapcsolatban
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’