Blogbazár
Vásárhelyi Mária: …ehhez nem kell Finkelstein, ezt már nála sokkal korábban kitalálta egy Goebbels nevű háborús bűnös
Nekem senki ne mondja, hogy az nem echte náci-tempó, amikor a kormány által, közpénzekből kitartott propaganda média szellemi verőlegényei rászállnak egy gimnazista lányra, és mint a harci kutyák addig gyilkolják verbálisan, amíg ki nem készítik.
És ehhez mindenféle aljas eszközt felhasználnak, akár bűncselekményt is elkövetnek.
Amikor ugyanis Nagy Blanka bírósági iratok között, bizonyítékként szereplő bizonyítványát nyilvánosságra hozzák ezek a propaganda kiadványok, akkor egyértelműen bűncselekményt követnek el. Azt persze nem értem, hogy a gimnazista lány ügyvédje miért mellékelte a bizonyítványát, ugyanis a bizonyítási teher nem rajta van, hanem azokon a lakáj médiumokon, amelyek azt állították, hogy rosszul tanul és sokat hiányzik az iskolából. De miközben ezeket a sorokat írom, én szégyellem magam, hogy milyen szintre jutott a hazai közélet.
Hogy az Orbánt kritizáló diáklány tanulmányi eredményén rugózik a lakájmédia
és ebben kell a bíróságnak állást foglalnia! Ez az egész éppen olyan aljas, mintha a kormány által felbérelt verőlegények egy kapualjban véresre vernék. Sőt! Bizonyos értelemben még szörnyűbb, mert lassan ölő méreg, amely tönkretesz egy fiatal lányt és a környezetét is. (Ezt saját tapasztalatból is tudom)
Mert nem tud védekezni, mert ki van szolgáltatva, mert a bélyeg rajta marad
Mert nem akárki, hanem a hatalom adta ki rá a kilövési parancsot. Nem egyes személyekkel, orgánumokkal, hanem a teljes hatalmi gépezettel áll szemben – egyes egyedül. És senki ne mondja azt sem, hogy akiknek ez tetszik, akik ezt elfogadják – a lakájmédia közönsége -, azok félrevezetett emberek.
Akik bárki, de különösen egy még alig felnőtt fiatal lány meghurcolásával, verbális kivégzésével egyetértenek, sőt ehhez tapsikolnak, azok züllött emberek. Azokból hiányzik mindenféle erkölcsi érzék. Azt nem lehet nem látni, amit ezzel a lánnyal művelnek. És ehhez nem kell Finckelstein, ezt már nála sokkal korábban kitalálta egy Goebbels nevű háborús bűnös.
A kiskunfélegyházi fideszeseket hidegen hagyja Bayer b@zdmege, de Nagy Blanka takarodjon….
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén