Blogbazár
Vásárhelyi Mária: ennél a halottgyalázásnál, még az is jobb, ha üldöznek valakit – azt legalább büszkén és emelt fővel lehet elviselni

Tényleg hullarablók!!! Most olvasom Rajk Judit nyílt levelét, amelyből kiderül, hogy levelet kapott Schmidt Máriától, a rendszerváltás 30. évfordulójának méltó megünneplésére kinevezett kormánybiztostól, hogy néhány hete elhunyt férje, Rajk László, mint a „rendszerváltoztatásban aktív és meghatározó szerepet vállaló közéleti személy, azon kiválogatottak, szűk körébe tartozik, akik kiállásukkal, áldozatvállalásukkal járultak hozzá közös identitásunknak legnemesebb hagyományainak erősítéséhez”, és ezért arcmását egy a Magyar Posta által kibocsátott bélyegen kívánja a magyar állam megörökíteni. „Erről pedig a kizárólag a NER-kompatibilis bizottság (Kövér, Rogán, Boross Péter, Szíjjártó és tsaik) tagjai döntöttek, akik örömmel (sic!) és hatalmas megtiszteltetésként élték meg döntésüket”.

Túl azon, hogy mindaz, amit a NER képvisel
a meggyalázása Laci gondolkodásának, életfilozófiájának, életművének, az elmúlt 9 évben bőven lett volna alkalma Schmidt Máriának és bandájának, hogy nagyrabecsülését kifejezze. Ehelyett Lacinak végig kellett asszisztálnia azt a megalázó és aljas tortúrát, amit Veszprém fideszes polgármestere és a kormánypárti képviselőtestület rótt rá. A pályázaton elnyert, általa tervezett, és a városban felállított 56-os emlékművét, az önkormányzat, amint átvette a hatalmat lebontatta és a szeméttelepre szállíttatta. Lehet-e ennél jobban megalázni egy művészt?
És Rajk László az elmúlt 9 évben nem hallhatott mást, mint az általa képviselt legfontosabb értékek és eszmék gyalázást, és tanúja lehetett annak, hogy Schmidt Mária útmutatásának megfelelően, hogyan próbálják őt és társait kiradírozni a rendszerváltás történetéből, hogyan hazudják el a demokratikus ellenzék létét és tevékenységét, és hogyan gyalázzák pártját, az SZDSZ-t. Ugyanezt csinálták Petri Györggyel, aki az első Fidesz kormány idején halt meg, és akinek a temetésére egy szál virágot sem küldött az akkori kormány, és a kormánypárti sajtóban meg sem említették a nevét.
Valójában hasonló történet volt Kertész Imréé is,
akit évtizeden keresztül csak Imre Kertészként, hazaárulóként, nemzetgyalázóként emlegetett a fideszes sajtó, majd amikor, a már nagybeteg írót – ugyancsak Schmidt szívós erőszakoskodásával – sikerült magukhoz édesgetni, akkor múzeumot állíttattak neki, néhány napja pedig felavatták a síremlékét úgy, hogy az író valódi barátai közül senkit nem értesítettek erről.
És ha szegény Solt Ottilia vagy Krassó György tudná, hogy ez a kormány kívánja arcképüket emlékbélyegre tenni, akkor valószínűleg rájuk robbantanák a bélyegnyomdát.
Ezek az emberek egész életükben az ellen küzdöttek,
amit Orbán Viktor és Schmidt Mária rendszere megtestesít. Vállalták a nélkülözést, az üldöztetést, a kitaszítottságot azért, hogy Magyarország demokratikus, szabad, független ország legyen. Amit ez a kormány tesz velük, az az emlékük meggyalázása, ami ellen már védekezni sem tudnak.
Esküszöm, ennél a halottgyalázásnál, még az is jobb, ha üldöznek valakit – azt legalább büszkén és emelt fővel lehet elviselni.
Szerző

2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- A Tisza-kongresszus után – Magyar Péter is elkezdett ‘nemzetizni’, pedig, hogy unom már!
- Ejnye Mandiner, ezért tartunk el? – A Telex „utánad járt” és nem hiába tette….
- Ez gyors volt! Az Orbán-Lévai házaspár ‘népgépen’ Brüsszelbe ment és Párizsból jött meg
- Ujhelyi István: hódolat után torzulat
- ‘Mikor lett a mikrofonból póráz?’ – A régvolt rockerek: Pataky és Nagy Feró figyelmébe….
- Szanyi Tibor: agyonverések és hullarablás
- Bogdán László a szeretet és a jóság nagykövete volt
- Orbán saját magát lövette ki ágyúgolyóként, mint Münchausen – Hétvégi Lendvaiságok
- Gondja van valamivel? Bejelentheti a Tisza probléma-térképén – Kétszázjónéhány nap múlva….?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 13., vasárnap
Kerezsán László
2019.11.09 09:46 at 09:46
ìAz aljasság és kétszinűség politikája,amilyen a rendszer…
Anonimusz Vajk
2020.02.06 16:24 at 16:24
Csámpásszem Mária ismét hallatta mértékadó orgánumát.Júdás-típusú haverjaival már évtizedekkel ezelőtt is elérhette vón az ügynökakták nyílvánosságra hozását, nem beszélve az egyharmados KÉTHARMADRÓL.Talán a kétharmadban is vannak érintettek…?