Blogbazár
Vásárhelyi Mária: ha zsidóznak, zsidó vagyok, ha eszdéeszeznek, akkor eszdéeszes vagyok, ha sorosoznak, akkor soros bérenc vagyok
Kis magyar genaológia. Azt olvasom a #magyaridők című propaganda kiadványban, hogy aljas módon hazudok és csúsztatok, amikor motivációjukat tekintve párhuzamot vélek felfedezni a negyvenes években menekülő zsidókat szállító St. Louis és a Struma nevű tengerjárók tragikus története és aközött, hogy hazánk külügyminisztere, szíjjártópéter, kitörő lelkesedéssel üdvözölte, hogy az olasz belügyminiszter megtiltotta, hogy az olasz partoknál kikössön a menekülteket szállító Aquarius hajó, amelynek fedélzetén 629 menekült, köztük 120 gyerek és hét kismama tartózkodott.
A történet persze annyiban más,
hogy a St. Louis hajó, amelynek sem az északi sem a dél-amerikai kontinens egyetlen állama sem adott kikötési engedélyt végül visszatért Európába és 769 utasa közül „csak” 300-an lettek a holokauszt áldozatai, a Struma nevű tengerjáró – amelytől ugyancsak megtagadták a kikötési engedélyt – 800 utasa közül viszont mindössze egy menekült meg.
Az Aquarius esetében viszont a spanyol kormány engedélyt adott a kikötésre és így mindenki megmenekült. Én pedig a #magyaridők szerint azért vagyok aljas gazember, mert ezekről az esetekről az emberi gonoszság banálissá válására asszociálok, mintha nem tudnám, hogy
„Magyarország minden rászoruló, hazájából valóban az üldöztetés miatt menekülni kényszerülő emberen segít, oltalmaz minden elesettet.” Hát tényleg nem tudtam, nem vettem észre. Én úgy érzékeltem, hogy Magyarország egyetlen „más fajtájú”,
más vallású, más kultúrájú menekültet sem hajlandó beengedni.
Mintha erről szólna lassan három éve a kormányzati gyűlöletpropaganda.
Viszont a #magyaridők megtalálja a megfejtést is elvetemültségemre. Két oka van annak; egyrészt, hogy én magam is az ördöggel cimboráltam, meg az édesapám is. Mint megtudtam én az SZDSZ egyik prominense voltam, az édesapám pedig nemcsak hogy az SZDSZ egyik alapítója volt, hanem ráadásul a Soros Alapítvány első elnöke is.
És az ember azt veszi észre, hogy már az SZDSZ-szel meg a Soros Alapítvánnyal is úgy van, mint a zsidóságával.
Az SZDSZ-nek nemhogy prominense, de még a tagja sem voltam soha, és – szemben a Fidesz prominens vezetőivel – és nem voltam haszonélvezője Soros György nagyvonalú támogatásainak. De a jelenlegi, gyűlölettől sistergő, a másságot, a liberalizmust és a civil kurázsit kiirtani akaró politikai helyzetben ha zsidóznak, zsidó vagyok, ha eszdéeszeznek, akkor eszdéeszes vagyok, ha sorosoznak, akkor soros bérenc vagyok. És még büszkén vállalom is.
Vásárhelyi Mária: Már szóra sem érdemes a kormánypropagandában megjelenő vaskos zsidózás
Szerző
Friss
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!