Kerítésen innen
E heti színház-segélykiálltás: „végveszélyben a Pécsi Harmadik!”
Mindennapossá vált, hogy a magyar vállalkozások sorra mondják be az unalmast, szinte profiltól függetlenül. Nincsenek ezzel másként a színházak sem, amik közül szerencsére a törzsközönségük jóvoltából néhány megmenekülni látszik. Az Átrium a példás összefogásnak és messze nem a kormány kultúrpolitikai döntésének köszönhetően levegőhöz jutott, de meddig lehet még ezt a terhet is áthárítani a szintén nehéz helyzetben lévő kultúrafogyasztókra?
Mindennapossá vált, hogy a magyar vállalkozások sorra mondják be az unalmast, szinte profiltól függetlenül. Nincsenek ezzel másként a színházak sem, amik közül szerencsére a törzsközönségük jóvoltából néhány megmenekülni látszik. Az Átrium a példás összefogásnak és messze nem a kormány kultúrpolitikai döntésének köszönhetően levegőhöz jutott, de meddig lehet még ezt a terhet is áthárítani a szintén nehéz helyzetben lévő kultúrafogyasztókra?
A pécsi harmadik…..
Nyílt levélben kér segítséget a közönségtől a Pécsi Harmadik Színház, ami magánszínházként nem jogosult kedvezményekre a szolgáltatóktól, és így a rezsiköltségeik megsokszorozódtak.
Januárra minden tartalékuk elfogyott, a színház épületében december 23-án kapcsolták le a fűtést
-írták. A kiemelt színházak közé tartozó Pécsi Harmadik Színház nem tudja folytatni működését; jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy 2023. január 14-én tudják megtartani utolsó, saját előadásukat.
„Nem akarjuk veszni hagyni mindazt az értéket, amit létrehoztunk!”
„Magánszínházként a szolgáltatóktól nem vagyunk jogosultak kedvezményre, így az energiaválság következtében megsokszorozódott rezsiköltségeink soha nem tapasztalt magasságokba szöktek. Erre az évadra kapott, működési célú állami támogatásunk csak töredéke ez irányú költségeinknek. Idén januárra minden anyagi tartalékunk elfogyott. Teátrumunk az elmúlt bő három évtizedben a kortárs magyar drámák műhelyeként vívott ki magának országos elismertséget, előadásainkat rangos díjakkal jutalmazták, befogadószínházi tevékenységünk részeként pedig 18 határon túli társulat 48 produkciójának 243 előadásával a nemzeti identitás erősítésében eddig is fontos szerepet játszottunk. Nem akarjuk veszni hagyni mindazt az értéket, amit létrehoztunk! Folyamatosan keressük a módját, miként tudnánk megteremteni színházunk további működésének feltételeit.
Színházi utóvédharcunk zárótüzében kétségbeesetten várjuk – határon innen és túlról is – színházak és színházi társaságok, alkotók és befogadók, barátok és vetélytársak, művészetpártoló mecénások és tehetős gavallérok, cégek és önkormányzatok, továbbá bankok csapatainak segítségét.
Azt tesszük, amit Örkény István egypercese, az Üzenet a palackban főszereplője, egy derék, hajótörött magyar matróz, aki a háborgó tengeren, dacolva a viharral, a hideggel, a sötétséggel és az óriási hullámokkal, minden erejét összeszedve kapálózni kezd a kezeivel-lábaival, hogy ne merüljön a víz alá. De küzdelmünk csak úgy vezet sikerre, ha mentőövet kapunk. Önöktől.
Bankszámlaszámunk: 11731001-20666200 Kérjük, a Közlemény rovatba írják be: támogatás”
-zárul a közlemény.
Addig is aki vállalja a fűtés-költséget, játszhat….
Vincze János, a független színház igazgatója, Jászai Mari-díjas rendező a Telexnek elmondta, hogy az erre az évadra kapott 30 millió forintos működési célú állami támogatásuk elfogyott. Hozzátette, hogy
a már meghirdetett előadásokat megtartják, a decemberben nagy sikerrel bemutatott Csirkefejet még január 14-én biztosan előadják.
Mivel a PHSZ befogadószínházként is működik,
ezeknek az elődadásoknak a megtartására akkor van lehetőség, ha a szervező vállalja az épület fűtési költségeit.
Így van ez a Moravetz-produkciók előre lefoglalt és már meghirdetett darabjaival is.
Szerző
Friss
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait.
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva