Pitlák és társai, Vidnyánszky a magyar színházi világ Voldemortja
Az országot persze nem rázta meg Vidnyánszky-Voldemort és csapata újabb térfoglalása. Mért is éppen a SZFE sorsára figyelnének oda azok, akiknek többségükben a szemük sem rebbent amikor kilopták alóluk a biztonságukat jelentő nyugdíjpénztári milliárdjaikat, és birka módjára tűrték az egészségügy, vagy a közoktatás legatyásítását, illetve a CEU kiűzetését is.
Fekete-betűs ünnepnap
Augusztus 31-én keserű ünnepre hívott mindenkit a Színház és Filmművészetei Egyetem diáksága és addigra testületileg lemondott vezetői.
Egy utcabállal búcsúztak, remélhetőleg csak ideiglenesen a magyar színész oktatás 155 éves múlttal rendelkező bástyájától, amit most bedarált a művészvilág főgonosza, a csillapíthatatlan étvágyú Voldemort, akivel lassan úgy vagyunk, mint névrokonával, Harry Potter gyilkos ellenségével, hogy már a nevét sem merjük kiejteni, hanem csak egy Tudodki”, „Tudjukki”, vagy „Ő, akit nem nevezünk nevén”-el emlegetünk.
Hírhullám >>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
Adj esélyt nekik!
A széplelkek és a kormánypárti lakájlelkek kórusban mantrázzák, hogy mielőtt megítéljünk, adjunk neki egy lehetőséget, hátha mindent jól csinál majd! Ez az egyik legálságosabb szöveg, amit hallani lehet a NER szinte minden gonosz döntése körül, holott már bebizonyították, hogy nincs mit várni, legalábbis jót, tőlük.
A mi Vodemortunk is előre küldte segédeivel a halálfalókkal első számú üzenetet, azt, amiben minden eddigi jogosítványától megosztja az egyetem eddigi szenátusát, akik erre válaszul egy-emberként lemondtak. Erre reagálva Vidnyánszky Attila azt mondta, végig azt hitte, hogy tudnak együtt dolgozni.
Ne ülj fel a krokodilnak akkor sem, ha mosolyog!
Vidnyánszy a kormánymédiának nyilatkozva, kinek másnak, -az RTL kérdéseire például majd egy későbbi időpontra ígért választ- nagy boci szemekkel azt bírta mondani, hogy attól fél, hogy ezt a döntést ők (az SZFE vezetői a szerk.) már jóval korábban meghozták. Szerinte ehhez főként az intézmény szervezeti és működési szabályzatával kapcsolatos viták vezettek.
Kár, hogy ez az egykor tehetséges rendező mára beéri látszat-stallumokkal, amikkel úgy sem tud mit kezdeni, hiszen nézzük csak meg, hová süllyesztette akár a Nemzeti Színházat, akár a kaposvári színészképzést.
Tudom én, hogy nem Vidnyánszkyt kell sajnálni, de egyrészt a dolgok, mint ebben az esetben is, összefüggnek, másrészt minden elveszett, elveszített tehetségért kár.
Miután úgy tűnik, ennek a népnek határtalan a béketűrése, így azután fájdalmas, de nem marad nekünk más, mint hinni a mára közhellyé vált Agatha Christie idézetben:
“Mindig pirkadat előtt van a legsötétebb.”
Azért nem árt legalább tudni, hogy nincs az a sötét, amit együtt le ne győzhetnénk, csak ahhoz mindenkire szükség lenne. Mondom mindenkire!
Nem “gyere be” Vidnyánszky, egyetemfoglalás a színművészetin!
