Kultúra
A világító csirke esete – avagy Tiborcz István arra járt?
A megmagyarázhatatlan eset természetesen Magyarországon – hol máshol – történt 2018-ban. Egy konyhakész csirke földöntúli kék fényt bocsátott ki magából. Tette mindezt az éj leple alatt Ikrény egyik konyhájában.
Ufó-látta szárnyas?
Az elképesztő történettel besétált egy férfi a Kisalföld szerkesztőségébe, ahol részletesen beszámolt a vele történtekről. Az eset 2017-re nyúlik vissza, akkor vásárolta egy boltban az ominózus csirkemellet, aminek a felét elkészítette, a másik felét azonban szilveszter este véletlenül nyersen elöl hagyta a konyhapulton. Amikor hajnalban hazament, halvány fény derengett a helyiségben. Először azt hitte, hogy talán a gáztűzhelyet hagyta égve, majd rájött, hogy korántsem ez történt. A hús világított!
Ahogy felocsúdott a döbbenettől, kapta a telefont és tárcsázta – bocs, benyomkodta – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih), ahol azonban nem kecsegtették vizsgálattal, mondván, hogy a vásárlás óta sok idő eltelt, s a termék akár otthon is szennyeződhetett valamivel.
Ezért a mintával felfegyverkezve besétált a lap szerkesztőségébe. A hús ránézésre egyáltalán nem volt szokatlan, – bár kissé kellemetlen szagot árasztott – azonban sötétben valóban sejtelmes kék fényt bocsátott ki, amelyet akár megnyugtatónak is nevezhetnénk, ha nem fogyasztásra szánt élelmiszerről lenne szó. A róla készült képek itt láthatóak.
A Kisalföld megkereste a győri Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Karát, ahol azonban laborvizsgálatok nélkül nem kívántak találgatásokba bocsátkozni, mitől viselkedhet kis teljesítményű izzóként a hús.
Ezután a Nébih budapesti központjánál érdeklődte, ahol még nem találkoznak ilyen jelenséggel, de miután az ügyben nem történt sem laboratóriumi, sem – az élőállat-állományig, annak takarmányáig visszanyúló – nyomon követéses vizsgálat, a valós ok szerintük is csak feltételezhető.
A hatóság két lehetséges magyarázatot adott a furcsaságra.
- Az egyik, hogy valamely Pseudomonas baktériumfajjal szennyeződött a hús, amely az előkészítés, feldolgozás során bárhol megtörténhetett. Ezek a baktériumok olyan pigmentet termelnek, amelyek sötétben fluoreszkálnak.
- Emellett felmerül annak a lehetősége, hogy foszforvegyületek foszforeszkálása okozza a jelenséget. Ennek pontos okát a szakemberek nem ismerik, de feltételezik, hogy a gyors csontnövekedés folytán a csontokba épülő foszforvegyületek hozhatók összefüggésbe vele és a háttérben valamilyen kémiai folyamat állhat. Mivel ez nem általános, előfordulásában más tényezők – például a takarmányozás – is szerepet játszhatnak.
(forrás: Kisalföld)
Szerző
Friss
- A 25,6 milliárdból készített Hunyadi-sorozat egyik forgatókönyvírója ‘FUCK NER” feliratú pólóban állt színpadra
- Azt írja az újság…
- Ha ez ilyen egyszerű lenne….: alaptörvényben rögzítik, hogy Magyarországon tilos a drogozás
- Másodszor verte át Amerikát egy középszerű vigéc
- Orbán Viktor 100 milliós páncélozott BMW-je Párizsban járt – Köszönjük a Megafon-képzett Bohár-információt…
- Magyar György: életképes önkormányzati rendszer kiépítése nem NER-érdek
- Nincs ezen mit cifrázni, tavasz van
- Jó hír érkezett Ferenc pápa állapotáról
- Nem ‘kertelnek’, szabályozzák a hétköznapokat (is) már megint
- Megvan az új Európa új vezetője? – Emmanuel Macron: a nukleáris elrettentő erőnk megvéd bennünket