Kerítésen innen
Vitézy Dávid: Lázár János rombolási miniszter bosszút akar állni
Lázár János építési és közlekedési minisztert az éves parlamenti bizottsági meghallgatásáról kifelé jöttében állította meg újságírók egy csoportja, aki ezúttal nem rohant telefonjával a fülén „rémelfoglaltnak” maszkírozva magát tova, hanem válaszolt pár kérdésre.
Kérdezz-felelek
Lázár szerint Magyarországon mindenkinek fontosabbak az utak, mint a vasút, ezért költ továbbra is sokkal többet az állam útépítésekre. Az építési és közlekedési miniszter az éves parlamenti bizottsági meghallgatása után azt mondta, hogy hitelből és EU-s forrásokból igyekeznek megreformálni a MÁV-ot, de arra senki ne számítson, hogy a közeljövőben 200 km/óra feletti sebességgel lehet majd Magyarországon vonatozni.
Vitézy Dávid „függetlensége is szóba került
Vitézy Dávid korábbi főpolgármester-jelöltet többször illette az a vád Karácsony Gergely főpolgármester részéről is, hogy voltaképp nem független jelölt (LMP-s támogatásával), hanem a Fideszé. Ezt árnyalja most a 444 videója, amin Lázár János építési és közlekedési minisztert csípték el éves parlamenti meghallgatása után. Lázárt arról a korábbi nyiltkozatáról kérdezte a lap, miszerint Vitézy a Fidesz „seggét nyalta”.
„Én úgy tudom, az én tudomásom az, hogy ő 2023-ban jelentkezett a Fidesz támogatásáért”
– mondta Lázár. Arra a kérdésre, hogy Vitézy úgy csinálta-e végig a kampányt, hogy közben megegyezett a Fidesszel, Lázár megismételte kijelentését. Aztán még egyszer megismételte, nem reagálva arra, a Fidesszel született-e bármilyen megállapodás. Arra, hogy Ungár Péter LMP-vezető tervét korábban zseniálisnak minősítette, és ezt hogy értette, azt mondta Lázár:
„Azt ami történt. Csak nem tudta megvalósítani, akire rá volt bízva.”
Lázár elmondta még Vitézyről, egyszer a Fidesz-szavazók, egyszer meg Magyar Péter szavazóinak kegyét keresi.
„Van egy megbízhatósági vagy hitelességi probléma” emiatt.
A miniszert elmondta, nem akarja személyeskedő hangnembe terelni a tájékoztatót, de azért kijelentette:
„itt nyilván valami nincsen rendben az emberrel”.
Szerinte a budapestieknek kell mindezt mérlegelni, akiket sajnál, hogy hagyják magukat szívatni.
Vitézy a „megszólított” okán…
Vitézy Dávid közösségi oldalán reagált Lázár miniszter mondataira:
„Lázár János ma minden alap nélküli hazugságokat állított velem kapcsolatban a bizottsági meghallgatása után a sajtónak.
A rombolási miniszter nyilvánvalóan azért próbál bennfentesnek tűnő, de valójában minden alapot nélkülöző állításokkal támadni, azért akar ártani nekem, hogy bosszút álljon, amiért az egész ország közvéleménye előtt rámutattam: teljes csődöt mondott a magyar vasút irányításában.
Ha valakinek egy percnyi kétsége lett volna, hogy az amúgy lassan fél éve lezárult főpolgármesteri kampány kapcsán néhány hete tartó, ellenem indított összehangolt támadássorozat mögött valójában Lázár János áll, annak a mai interjú után már igazán nincs min tovább gondolkodnia.
A figyelemelterelési és lejáratási kísérletben azonban nem tudok miniszter úr partnere lenni, továbbra is be fogom mutatni az általa vezetett hazai közlekedéspolitika teljes kudarcát és a magyar vasút sajnos egyre látványosabb problémáit. Lázár Jánosnak ugyanis inkább arról kellene számot adnia, hogy miként lett a rendszerváltás óta eltelt 34 év legsikertelenebb és legkártékonyabb közlekedési minisztere, aki leállította az összes fontos vasúti fejlesztést és járműbeszerzést, történelmi mélypontra jutatta a magyar vasút pontosságát, majd eltüntette és titkosította a késési adatokat, mindemellett leállította és visszamondta az összes fontos budapesti fejlesztést, és aktívan dolgozik azon, hogy teljesen észszerűtlen és lehetetlen vidéki helyekre költöztesse az országos múzeumokat – csak, hogy bosszút álljon Budapesten.
Nem csodálom, hogy ezek helyett inkább a fél éve lezárult főpolgármesteri kampányról akar inkább beszélni – de ezt ugyanolyan hitelességgel teszi, mint amikor Bécsben forgatott drámai videókat, csak hogy ne a saját kudarcos kormányzati teljesítményéről kelljen beszélnie.”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
Friss
- Nyugdíjasok lázadása – A Munkáshitel után jöhet a Nyugdíjas hitel?
- Pintér Sándor nyugállományú rendőr vezérezredes éppen oktatásért felelős miniszterségét gyakorolja
- Kik nem tisztelték meg Nemere István temetését?
- Gyurcsány Ferenc beígért „fityisze” a hatalomnak Varju László jogerős bírósági ítélete után
- Menczer Fidesz-funkci pofonért ment, de monokli helyett újabb pár százaléknyi Tisza-előnyt tudott kiprovokálni
- A mázlista 4., vagy az „ez nem jön be” 5. vagy? – 4 csillagjegy, akikre álomszerű téli időszak vár!
- Olyan jól megy minden a mentőknél, hogy van emberük a középiskolások ingyen-jogsiszerzésében is közreműködni
- A ködterhes időjárás tovább tart, sőt még ónos szitálás is jöhet
- MÁV-os még nem sín-, de már valósághajlitás
- Rogán úr, már egy széljegyzet sem maradt a Finkelstein-itinerből, amit használni tudna?