Vitray Tamás: Nem tetetem magam hülyének, de nem vagyok képes a napi őrületek miatt megbotránkozni, szétrobbanni

Sokszor megundorodik

A sorosozásnál megszólalt, és azóta is sokszor tiltakozik benne minden, sokszor megundorodik, attól, ami napjainkban az országban történik. Utóbbi idők egyik nagy olvasói és színházi élménye volt számára az Egy piaci nap:

„…újra megdöbbentem, hogy a semmiből jövő gyűlölet mindent fölülüt. De nem vagyok közösségbe való ember, belőlem nem lehet párttagot csinálni, nem akarok se próféta, se szent ember lenni. Az én normám nem olyan fennkölt, csak emberi. „

A neves riporter hangsúlyozta, hogy a sport mindig fontos eszköze volt a hatalom önigazolásának. Mindig több volt, mint ami valójában. Rákosiék is a sportot választották, mert látványos. Magyarországot pedig elkönyvelték sportnemzetnek, mert az emberek szívesen elhitték, hogy különlegesek vagyunk:

„Hogyan estünk vissza? Úgy, hogy most látjuk. Akkor nem láttuk. Most látod azt, amit a magyar futball ereje mutat, és csak egy gombot kell megnyomnod ahhoz, hogy ugyanezt megnézd angol, olasz, vagy spanyol változatban. Csak hülyítjük magunkat, ha nem vesszük észre, hogy a dobogó teteje ma már minden sportban sokkal magasabban van. Arról nem is beszélve, mi mindennel töltődött fel az élsport.” /… / „…azt néha érzékelem, hogy akik adják az anyagiakat, úgy érzik, pénzükért a sportszakmai hozzáértést is megszerezték.”

Szakmai munkája során sok kompromisszumba belement, sok mindenhez alkalmazkodott, egyáltalán nem hősködött:

„De ha valamit meg akartam csinálni, és a küszöb alatt kellett becsempésznem, akkor becsempésztem. A háttér vonult ide – oda mögöttem, én mindig ugyanott álltam. Nem foglalkoztatott, hogy milyen rezsim, milyen felfogás van, és kit lehet szeretni-engem a tévézés érdekelt. És abban megpróbáltam tisztességes maradni. Igyekeztem megőrizni az integritásomat, ami hellyel–közzel sikerült is. De teljes sikert ebben nem lehet aratni, ahhoz szobornak kell lennie.”

Egykor és most

Vitray elmondta a véleményét a mai újságírói munkáról is. Szóba került, hogy időnként olyan mintha a miniszterelnök úrnak közvetítenének a televízióban a kommentátorok. Ezt a korszakot átélte már, amikor elég vacak volt a magyar foci, ha nem is annyira, mint most:

„És amikor a tévé már rendszeresen közvetített, nekünk nemegyszer szóltak, hogy „nem kell simfelni”. Nyilvánvaló üzenet volt: hallgasd el, ha nem tetszik, inkább csak a jót vedd észre. Korábban vertük a világot, annak a morzsáin kellett volna összekaparni a siker látszatát. Hosszan tartott, hogy ne rontsuk el a nézők örömét, és most is kihallom. Abban is biztos vagyok, hogy a miniszterelnök ezt nem elrendeli és elvárja, mert ő azért tudja, mit lát. De a körülötte lévő vastag rétegben ott vannak azok, akik mindenáron meg akarnak felelni”

A riportot olvasva közelebb érezhetjük magunkat a magyar televízió nagy öregjét, aki búcsúja méltatlan volt a közszolgálati televíziótól. Közel 4 ezer műsora van az archívumban, ezeket egyáltalán nem ismétlik. Pedig biztos sok nézője lenne jó néhánynak, hiszen valódi mestermunkák.  Vitray neve a minőséget jelentette és jelenti ma is.

A Városi Kurír szerkesztősége békés, boldog ünnepet kíván Vitray Tamásnak. Hiszünk abban, hogy lesz még olyan közszolgálati tekevízió Magyarországon, ahol a kezdő tévések számára kötelező tananyag lesz Vitray.

/ Az interjú teljes szövege a Magyar Narancs karácsonyi számában olvasható./