Kerítésen túl
Weber: Orbán nem kap uniós pénzt, amíg nem biztosítja a jogállamiságot
Manfred Weber megerősítette, hogy Orbán Viktor hiába ácsingózik nagy pénzekre az újjáépítési tervből, ameddig nem szavatolja a jogállami előírások betartását, addig az Európai Parlament keresztbe fekszik neki – írja a Népszava a Spiegel cikkére hivatkozva.
Ő akarta, hogy arra figyeljenek, amit csinál….
Az európai kereszténydemokraták EP-képviselőcsoportjának vezetője igen nehéz partnernek nevezte a magyar vezetőt. Olyannak, aki nem takarékoskodik a szóval, amikor a demokrácia fontosságát kell hangsúlyozni, ám pont ezért ezúttal nem térhet ki az elől, hogy a jövőben az unió időről időre felmérje a magyarországi állapotokat és visszatartsa a szubvenciókat, ha úgy ítéli meg, hogy hiba van a jogállamiság körül.
A „felvizezésnek” vége….
A 48 éves bajor politikus sajnálattal jegyezte meg, hogy a júliusi EU-s csúcson az állam- és kormányfők meghajoltak, miután a magyar kormányfő megzsarolta a testületet azzal, hogy ha sarokba szorítják, akkor az Országgyűlés nem fogadja el a koronavírus miatt elhatározott mentőcsomagot. Ennélfogva meglehetősen felvizezték a Bizottság jogállami javaslatát, pedig – mutatott rá Weber – itt hatékony mechanizmusra van szükség, mert senki sem korlátozhatja az igazságszolgáltatás és a média önállóságát. Azon felül
az elosztásra váró 750 milliárd euró akkora összeg, hogy mindenképpen gondoskodni kell arról, nehogy egy részük illetéktelen kezekbe jusson.
Aki az unióhoz akar tartozni…..
A közös menedékpolitikáról szólva Weber kifejtette, hogy hosszú távon elengedhetetlenek a kvóták, ám mivel e pillanatban a magyar kormány hallani sem akar egyetlen menekültstátuszt kapott ember átvételéről sem, ez az elképzelés egyelőre nem időszerű. Bár az azért zavaró, hogy egyes országok elegánsan kivonják magukat a megoldásból. Ily módon azonban nincs más választás: azzal kell kezdeni, ami nem ütközik egyetlen ország ellenállásába sem. A diktatúrák üldözötteitől viszont nem lehet megtagadni a befogadást.
…többségi döntéshozatal….
Az EPP frakcióvezetője szorgalmazza, hogy külpolitikai kérdésekben térjenek át a többségi döntéshozatalra, mert akik pl. a fehéroroszoknál vagy Hong Kongban kiállnak a demokrácia mellett, azokban nem szabad, hogy kétség legyen afelől: Európa velük van. Egyben felvetette, hogy ha Oroszország a Navalnij-ügyet tetézi a belarusz beavatkozással, akkor a legsúlyosabb szankciók mérlegelni. Vagyis az olaj- és földgázvásárlások egy részének felfüggesztését, de még azt is, hogy meghiúsul az Északi Áramlat 2 gázvezeték megépítése.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
Kiss+Lajos
2020.09.07 17:54 at 17:54
Ki nem tojja le -Weber „ÚR”- nyilatkozatát! Nem rajta múlik! Csak benyalizott -egy-:kicsit!
Szabó Gyula
2020.09.08 14:02 at 14:02
Nem biztos, hogy az EU parlament legnagyobb frakciójának vezetőjét csak úgy letojják.