Budapesti hétköznapok
XXI. század, Magyarország: havonta hosszú, tömött sorban kókadoznak a betegek ultrahang-időpontért
Nem a GUM-áruház előtti pillanatkép a 70-es évekből, ami a józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ előtt kígyózik havonta egyszer, hanem 2024 Magyarországának látlelete az egészségügy állapotáról. Ekkor lehet ugyanis a szintén várólista útján megszerezhető beutalóval a még ereje fél-, olykor negyedében lévő, ám még járóképes rászorulónak vizsgálatra jelentkezni. Ezalatt a „kórság” hátradőlve kér egy kávét és burjánzik tovább….
Telefon, internet? Ugyan már…!
Múlt pénteken reggel 7 órakor hatalmas sor kígyózott a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ előtt, ahol legalább százan álltak sorba azért, hogy időponthoz jussanak ultrahang-vizsgálatra – derült ki a Telex riportjából.
Volt olyan idős beteg, aki reggel 5 órára ment, ám két óra elteltével már nehezen bírta az ácsorgást, ezért a többiek javaslatára inkább leült egy padra.
A tömeg azért alakult ki, mert a józsefvárosi intézmény
minden hónapban egyetlen alkalmat hirdet meg, amin a vizsgálatokra lehet regisztrálni. Időpont nem mindenkinek jut, a helyek ugyanis elfogynak, így aztán a következő hónapban újra lehet próbálkozni.
A portál egy olvasója szerint nem egyszeri esetről van szó:
„Többen készítettek fotókat, egy nő teljesen kikelt magából a rendszer miatt, érthető módon. Az őr szerint ez évek óta így működik”
Halkan jegyezzük meg….
Az egészségügyi központ weboldalára kattintva -láss csodát!- az alábbi lehetőséget találtuk, amit kipróbálva kiderült: működik és pár napot kell csupán várni a vizsgálatra. Na jó, ezért perkálni kell külön, az egész életen át fizetett TB-n felül:
…és van bőr a képén….
Az intézmény vezetője a lap megkeresésére nem nagyon próbálta szépíteni vagy letagadni a nyilvánvaló tényt, hogy néha bizony száznál is több ember várakozik az utcán azért, hogy majd valamikor bejuthasson egy ultrahang-vizsgálatra.
Sorszámot az időpontfoglaláshoz nem osztunk, ezért kell sorban állniuk betegeinknek. Ennek főként az az oka, hogy nem tudjuk a betegeket a várakozás idejére az intézmény földszinti várójában elhelyezni, hogy onnan figyelhessék a sorszámkijelző-, behívó rendszert, ez egyébként egészségügyileg kifejezetten aggályos is volna
– írta válaszában Zilahy Dezső orvosigazgató, megbízott intézményvezető.
Hogy miért nem lehet online jelentkezni a vizsgálatokra, az orvosigazgató azt írta:
Az online időpontfoglalást erre az ellátásra nem biztosítjuk, mert az idősek, az informatikai kompetenciákkal kevésbé rendelkezők ezzel teljesen elesnének az ellátás lehetőségétől
Ugyanakkor – tette hozzá az intézményvezető –
a sorban állás után néha marad szabad időpont, mint ahogy ez augusztus elején is előfordult. Ezekre később telefonon lehet még jelentkezni.
Hogy ha elfogadnak telefonon keresztül is időpontkérést, akkor mire ez az embertelen hercehurca? – kérdezhetnénk, ha lenne kitől és bízhatnánk abban, hogy a fejéhez kap a doktor úr és ráébred a megoldásra. Ön szerint?
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is