Connect with us

Kerítésen innen

Závecz: Hatalmasat gyengült a Fidesz a fővárosban és a falvakban is

fidesz-parragh
Megosztás

A biztos pártválasztók között a Fidesz ebben a hónapban 49 százalékot ért el. A Demokratikus Koalíció az aktív szavazók 15 százalékára számíthat, a Momentum pedig 11 százalékukra. A Jobbik és az MSZP közel azonos táborral rendelkezik az elkötelezett szavazók csoportjában: 9, illetve 8 százalékot kapnak.

A ZRI Závecz Research Intézet legfrissebb kutatása szerint:

  • Az elmúlt két hónapban a Fidesz tábora a teljes választókorú népességen belül 35-ről 32 százalékra csökkent.
  • A Momentum ugyanebben az időszakban bővítette táborát, 5-ről 8 százalékra.
  • A legerősebb ellenzéki párt pozíciójáért a Momentum a Demokratikus Koalícióval van szoros versenyben.
  • A DK-nak szeptember óta nem változott a támogatottsága – 9 százalékos.
  • A Jobbik őrzi a 6 százalékot, az MSZP-nek két hónapja ugyanennyi híve volt, most 5 százalékon áll.
  • A Mi Hazánk Mozgalom és a Kétfarkú Kutyapárt 2-2 százalékon állt szeptemberben és novemberben is.
  • Az LMP legutóbb 2, most 1 százalékot ért el.
  • A Párbeszéd továbbra is 1 százalékos,
  • a pártnélküliek aránya 33 százalék.

A ZRI Závecz Research Intézet adatfelvételének ideje: 2019. november 8-16

A megkérdezettek száma: 1000 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik.

A kutatásban kifejtik, hogy az önkormányzati választások nem hagyták érintetlenül a pártpreferenciákat, a Fidesz tábora számszerűsítve 2,8 millió főről 2,5-2,6 milliósra csökkent. A csökkenés korántsem egyenletes, vannak olyan társadalmi csoportok, ahol az átlagos aránynak több mint kétszeresét veszítette el a Fidesz.

A harmincas-negyvenes-ötvenes korosztályokban 9, 11, illetve 10 százalékponttal lett kevesebb a támogató, az érettségizetteknél 8, a diplomásoknál 9 százalékponttal. Látványos a visszaesés a fővárosban is, itt 15 százalékponttal csökkent a párt tábora.

Érdekes fejlemény az intézet szerint, hogy szeptember óta a falvakban is sok szavazó pártolt el a kormánypárttól,

8 százalékponttal kisebb lett a támogatók aránya.

A Fidesztől távozók egyébként nem találhatók meg más párt hívei között, bizonytalanná váltak.

Van néhány társadalmi csoport

– a 30 év alattiaké, a szakmunkásoké – ahol nem változott a Fidesz-tábor mérete, vagy – mint a 60 év felettieknél, az alapfokú végzettségűeknél, a vidéki városokban élőknél -, amelyekben valamelyest, 2-4 százalékponttal még nőtt is. A Fidesz-tábor egyenletes társadalmi beágyazottsága most kevésbé érzékelhető. Amíg korábban például az egyes iskolázottsági csoportokban hasonló arányban találtak Fidesz-szavazókat, ezúttal az alapfokú végzettségűek és a szakmunkások körében 36-37 százalék, az érettségizettek és diplomások körében 26-27 százalék az arányuk.

Ugyanakkor a Fidesz minden rétegben magasan vezet,

legkisebb előnye a 30 év felettiek körében van, ott 25 százalékuk van, a Momentumnak pedig 14 százaléka.

Az ellenzéki párt főleg itt, a fiatal választók csoportjában erősített, 7 százalékponttal több támogatója lett. A többi társadalmi rétegben is erősödött valamelyest a Momentum, általában 1-3 százalékpontot, az érettségizetteknél 4-et. Iskolázottság szerint egyébként viszonylag kiegyensúlyozott a Momentum tábora a kutatóintézet szerint: az alapfokú végzettségűek 7, a szakmunkás képzettségűek 6, az érettségizettek 9, a diplomások 7 százaléka támogatja őket.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük