„Orbán nem csak Salvini visszatértében bízik, hanem abban is, hogy a Liga tovább tolódik a szélsőjobb felé, s ez nem csak alkalmasabbá teszi azt a Fidesszel...
Jól értem ami történt??? Tavalyelőtt „Mészáros Lőrinc” vett egy nyereségesen működő erőművet. Tavaly kivett belőle 11 milliárd ft.(!) osztalékot, a hozzáértő szakembereket elüldözték, a céget lepusztították,...
„A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.” (Edmund Burke) Vajon hány olyan „jó” van ma Magyarországon, aki ilyen-olyan indokkal de tétlen marad?...
Én nem vagyok haragtartó ember. Fölösleges energiát vesz el tőlem, ezért igyekszem minél hamarabb lezárni magamban az ügyeket, és nem hátra, hanem előre nézni. Persze nem...
Az idei karácsonyi ünnepkör során egyik-másik egyház valósággal csúcsra járatta magát, legalábbis az e világi kötelezettségeit illetően, egyúttal némi polémiába bocsátkozván Jézussal, aki azt mondta, hogy...
Vásárhelyi Mária szociológus az egykori demokratikus ellenzék fontos tagja, tett közzé egy nem minden keserűséget nélkülöző bejegyzést, a valós és mára hangszerelt romániai forradalomról annak 30....
Több mint öt évvel ezelőtt, a miniszterelnök „illiberális államot” meghirdető beszéde után fogadtam meg, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a...
„A nácizmus a tömegek húsába és vérébe az egyes szavakon, a beszédfordulatokon, a mondatformákon keresztül fúrta be magát… a nyelv irányítja az érzéseimet, kormányozza az egész...
Amikor történik egy szörnyű bűncselekmény, mint most a győri családirtás, a politikusok mindig hajlanak rá, hogy törvényt szigorítsanak, és a megtörtént szörnyűségért is gyorsan felelőssé tegyenek...