Nyílt levélben fordulok Gulyás Gergelyhez, hogy vonja vissza a budapestieket megfenyegető, megzsaroló szavait. Gulyás a minap az Európai Uniót bírálva azt mondta: „a kormány számára elfogadhatatlan,...
Varga Judit, a remekül dekázó és zongorázó, meg ki tudja még mi mindent művelő magyar igazságügy miniszter asszony nagy napján nem tett semmi különöset, folytatta az...
Heller, Rajk, Konrád halála, a megrendítő emlékezés visszahozta a nyolcvanas évek hangulatát, a rendszerváltozás előkészítésének éveit, küzdelmeit. Én a demokratikus ellenzék létezéséről akkor szinte semmit nem...
Orbán Viktor tegnap gratulált Norbert Hofernek, az osztrák Szabadságpárt új elnökének, és abbéli reményét fejezte ki, „hogy a már múltban is biztos alapokon nyugvó stratégiai együttműködés...
Nem lehetett vele politikáról beszélni. Nem lehetett nőkről. Tulajdonképpen semmiről nem lehetett, én legalábbis nem tudtam. Olykor mégis szívesen eltöltöttem vele fél órát vagy egyet. Azt...
Attól tartok, képtelen leszek felnőni a feladathoz. Ahhoz, amit a kormányzat vár tőlem, mint ellenzéki kritikusától. Fontos emberek fogalmazták meg, mit kellene csinálnom, hogy ebben a...
Ha Angela Merkel nem állt volna ki kihívójával, Martin Schulz-cal szemben két évvel ezelőtt, abból országos botrány lett volna. Mert a német sajtó, a nyilvánosság, a...
Orbán Viktor a pártja legutóbbi kongresszusán, de azóta is többször arról beszélt, hogy az országban csökkent a szegénység, a közmunka révén biztos megélhetést biztosítottak azoknak, akik...
Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy valótlan tartalmát – merthogy ezen a nívón nem az akadémiákon...