Connect with us

Kerítésen innen

Beer Miklós: Új Trianon felé sodródunk!

beer-miklos
Megosztás

Beer Miklós szerint egyre rosszabb a romák helyzete, már-már az ország szétszakadásával fenyeget. A váci püspök a Klubrádióban elmondta, egyetért Székely János szombathelyi püspökkel, aki a napokban a hazai cigányság helyzetével kapcsolatban úgy fogalmazott:

Az ország kettészakadásától kell tartani, új Trianon jöhet, a 24. órában vagyunk.

Beer püspök szerint a katolikus egyház odáig már eljutott, hogy felismerje: tenni kellene valamit. Ám itt mindig megállt. Van néhány lelkes pap, akik nem csak várnak arra, hogy a cigányok bemenjenek a templomba, hanem például egy erdei forrásnál találkoznak velük, vagy megtanítják őket kertészkedni, állatokat tartani.

Beer Miklós: az egyháznak fel kell emelnie szavát az éhezés, a szegénység ellen

A lényeg, hogy oda kell menni a roma emberekhez

Korábban a cigányok is dolgoztak, mondjuk a téeszben, a gyerekek jártak iskolába. Később a munkahelyekről elbocsátották őket. Beer püspök szerint az elmúlt harminc évben sokat romlott a helyzet, a társadalom számára nem fontos ez a kérdés. Pedig nem elég a közmunka, átgondolt szakképzésre, valódi munkára volna szükség, olcsó bérlakások kellenének, amelyeket a szegények is meg tudnak fizetni. Úgy látja, hogy egyelőre még az állami koncepció is hiányzik.

Székely János: A püspökök látják a jelenlegi kormányzat gyengeségeit, de nem akarnak túlságosan kritikusak lenni

„Romaország”

Vannak olyan falvak, ahol már minden harmadik kisiskolás roma, sőt olyanok is, ahol szinte az egész lakosság az. Beer Miklós is úgy látja, szétszakadhat az ország, kialakulhat egy „romaország” is.

A regnáló Beer Miklósról…..

Szentesi Zöldi Beer Miklós püspöknek: „Még jó, hogy hamarosan nyugdíjba tetszik menni, Isten hírével. Itt az ideje”

Forrás

Nem kímélik Beer Miklóst – Ki a Júdás, ki az Áruló?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük