Connect with us

Kerítésen innen

Az a baj, hogy már 12 éve a veszélyek korába léptünk – reagált egy Orbán-követő a miniszterelnök szerdai nagyotmondására

Megosztás

Évindító kormányülésen vett részt a miniszterelnök – derült ki a Facebook-bejegyzéséből. „A veszélyek korába léptünk” – csapott a lecsóba Orbán Viktor, amiből egyértelműen kiderült, idén sem hagy fel álom-kommunikációjával, amire nem sajnálja a mi pénzünket, hiszen a 2023-as évben is milliárdokat szán rá.

Megosztás

Évindító kormányülésen vett részt a miniszterelnök – derült ki a Facebook-bejegyzéséből. „A veszélyek korába léptünk” – csapott a lecsóba Orbán Viktor, amiből egyértelműen kiderült, idén sem hagy fel álom-kommunikációjával, amire nem sajnálja a mi pénzünket, hiszen a 2023-as évben is milliárdokat szán rá.

Emlékeznek?

3 hónapja látott napvilágot, hogy „Csak semmi konkrétum! Ennek jegyében tudatta a Rogán-vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda egy közleményben, hogy közel nettó 8 milliárd forintot költenek a köz pénzéből a kormányüzenetek kellően mély bevésésére minden bizonnyal a “megvédés” szándékával. Hogy mitől? Például a gondolkodástól, a kételkedéstől, az ellenérzés keltette bizonytalanságtól, amik nélkül gondtalanabbul kezelhető az “alany”, esetünkben Ön, meg Ön, ja és Ön is.”

Ennek tudatában érdemes a szerdai hírt olvasni:

Orbán szerint a járvány után a háborúval és a nyomában járó gazdasági- és energiaválsággal kell megküzdenünk.

„A nagy céljainkat azonban ebben a helyzetben sem adjuk fel: rezsivédelmi költségvetést fogadtunk el, megvédjük a családokat és elkerüljük az európai recessziót. Hajrá, 2023!”

– írta az első számú közszolga.

A kommentekből….

„A legnagyobb veszélyt az országra az önök politikája jelenti, aminek a következménye a rekordmagas infláció, az áremelkedések, rezsinövekedés, rekordmagas államadósság, a több ezer megszűnő vállalkozás és az elszegényedő és kilakoltatott családok.”

„”Elkerüljük az európai recessziót” – 2023 a böjt éve lesz. Legalább az egymásnak ennyire ellentmondó szövegek között tarthatnának hosszabb szünetet! Már amennyiben nem nézik nyíltan teljesen hülyének az önökre szavazókat.”

„Már kezdi , kis ember milyen naggy kilenetéseket tesz, alíg bírja szegény , én annyira sajnàlom annyira nagy teher nyomja, a vàlàt ,valaki.segítsen már neki, össze vissza beszél , ki van csórikàm,”

„…és érdekes módon a szomszédos háború, és a nyomában járó infláció minket sújtanak a legjobban!! Köszönjük… akár csak a vármegyèket…és amíg haladunk visszafelé, addig már a horvátoknál is euró lett!! Bár most jut eszembe… ők nem egy háborús ország szomszédai, jóhogy tudnak előre haladni, igaz?”

„Az ország nagyobb része nélkülöz, szűkölködik jó ideje… A „focista ” meg oszevissza beszél….Ez már a demencia jele??? Remélhetőleg hamarosan valaki megoldja az ország legnagyobb problémáját!” „A veszélyek korába akkor léptünk amikor a sok fsz megszavazott Titeket! Hozzátok képest a Cosa Nostra hitgyulekezeti klub.”

„A nagy birodalom építő szavakon kívül már szívesen olvasnék konkrét tervekről, gazdaságmentő csomagokról…. vagy túl igényes kérés lenne ezt elvárni, az ország első számú emberének hivatalos, nyilvános közösségi oldalán?”

„”Elkerüljük az európai recessziót” – micsoda hatalom és erő, mindent is! Csak szerényen.”

„Az a baj, hogy már 12 éve a veszélyek korába léptünk”

„Elkerüljük az európai recessziót????? Vicces egy fószer vagy te! Ja nem! Baromira sikerült az inflációt is elkerülni, mi?! Jó, azt meg kell hagyni ismét sikerült az élre törni”

Szerző